Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2020

Békebeli fanfiction részletek #28 (Nász és téboly/Richárd - fogságban)

1901. március 6-13. Próbáltam kitalálni, hol lehettem, de a tarkómra mért ütés utófájdalma miatt nehezen nyitottam ki a szemem. Sötétség fogadott, mozdulni nem bírtam, és halovány képek jutottak eszembe, mi is történt valójában. Legszívesebben káromkodtam volna, viszont megnyugtatott az a tudat, hogy láttam az este a Vérmezőn elsétálni egy embert, aki valószínű, észrevett minket Vilmossal és azt is, hogyan hurcoltak el. Nagyon reméltem, hogy mihamarabb jelentést fog tenni a rendőrségen. Ettől függetlenül az emberek viselkedését tanulmányozva felkészültem arra, hogy a szemtanúból önként nem lehet majd vallomást kiszedni, mert úgy fog tenni, mint aki semmit nem látott. Emlékezetemben ott maradt a lovak patkóinak hangja, egy lánc csörgése és az ajtóra került lakat kattanása. Ezekből gyorsan összeállt előttem a helyzetem, hogy konflissal ismételten sikerült elrabolniuk, és bilincsbe verve zártak be egy sötét helyiségbe. Felettébb hideg volt, gyanítottam, hogy pincébe kerültem, és igyekezt