Ambrózy báró esetei fanfiction blog

Pest, 1901. december 31. A hideg idő ellenére meleg és családias összejövetel kerekedett a pesti Sugárút egyik palotájának lakásában. A kavargó hó is még ünnepibbé tette az összegyűlt társaság hangulatát. Az épülettel szemben lévő Operaház zsongása nem zavarta meg a lakás melegébe bekuckózott családot. Ahogyan az éjféli harangszó felcsendült, a beszélgetés zsibongását felváltotta a pezsgős poharak kristályos csengése. Köszöntések garmada hangzott el, nem tudva, mit hoz a következő év. A házigazda önfeledt mosolyát csak az édesanyja tudta kordában tartani. – Nemsokára apa lesz, ajánlott lenne kicsit pihennie – javasolta fiának a grófnő. – Majd tájékoztatom a bűntények elkövetésére készülődőket, hogy legyenek türelemmel – emelte meg sokadik alkalommal a poharát Ambrózy báró. – Ha pedig a gyerektől nem tud aludni, akkor minden bizonnyal a gazfickókat fogja hajkurászni – lépett a báró mellé a felesége. – Szer'usz világ a tabáni alvilágnak – szólalt meg a komorna csuklások kíséretével.

Buda, 1901. szeptember Ahogyan az aggodalom kiült az arcára, olyan szorosan fogta Mili felkarját, miközben igyekezett mihamarább hazatérni. Mili próbált nem megbotlani, mindkét kezével a szoknyáját fogta és emelte a bokájáig, koncentrált lépést tartani a nagy léptű báróval. Az épülethez érve Richárd lassított. Csak annyira engedte el Mili karját, hogy a kezét megfogva vezesse fel a második emeleti lakásukig. Belépve az inasuk várta, hogy a kabátjukat, kalapokat és a sétapálcát a helyükre tegye. Mili nem szólalt meg, tudva, hogy tényleg veszélyben érezhették magukat mindketten. A fürge Richárdot némán követte, egyenesen a dolgozószobájába. A férfi nem ment egyenesen az asztalhoz a szivaros dobozkájáért, helyette becsukta Mili mögött az ajtót és a nő mögé lépve a vállára helyezte a kezét. Mire Mili észbe kapott, Richárd átkarolva suttogni kezdett a fülébe. *** Milin borzongás futott végig, a hallott szavakra, míg végül szembefordult a férfival, és csókot lehelt a kipirult arcra. Meg sem

Buda, 1900. május A sötét ruhába öltözött alak, akinek tekintete mindig fürkésző volt, abban a pillanatban az ablakon kívüli tájat szemlélte. Utastársa nem merte megzavarni az elmerengésben. Mereven bámulta a sápadt arcot, ami akkor nem utalt arra, hogy az elmúlt napokban kevesebbet evett volna a megszokottól. Egy enyhén hullámos hajtincs a homlokába szökött, a szemlélő leányzó akaratlanul is kinyújtotta a kezét, hogy a gondolataiba merült férfi haját kisöpörje az arcából. – Valami van az arcomon? – pislantott a lány felé a férfi, aki ijedten vette le szemét az ablakról. – Csak egy hajtincs a homlokán – hebegte a fiatal hölgy. – Valóban – ismerte el a férfi, ellenőrizve az üvegen a megfigyelést. – Minden rendben van? – érdeklődött a lány. – Tudja Mili, minden csak most kezdődik. Azzal, hogy a nővérét megölték, számolni kell avval, talán magát is keresik. – Ezért kell visszatérnem a fővárosba? – Ez a legfőbb indokom – biccentett Ambrózy báró. – Viszont még mindig nem értem, mi van az ar

A kicsi csikó kíváncsian lépdelt a palánkhoz, ahol már a birtok gazdája büszkén mutatta körbe az egybegyűlt társaságnak. Felcsillant a szeme a fejlődésben levő ló láttára. Egyből az édesapjához szaladt, könyörögve, hogy lovagolhasson rajta. Az édesapja türelmesen magyarázta, hogy a csikó még nem ülhető meg, de ez nem keserítette el, gondolkodás nélkül rámutatott a nagyobbik lóra, ami szabadon volt az ügetőn. – Nem hiszem, hogy Blaskovich bátyád megengedné, hogy az ő kincsét bárki meglovagolhatja – jegyezte meg a férfi. – Kincsemet? – lepődött meg a hallottakon a ló gazdája. – Ha Kincsem úgy akarja, egy kört tehetünk vele – szólalt meg az egyedülő nő a társaságból, aki kinyújtotta a kezét felé. A ló elfogadónak bizonyult, ő pedig elégedetten ülte meg a híres kancát. – Derék huszár lesz ebből a gyerekből… – hallotta meg az összegyűlt társaságból, de lekötötte a magas lovon való lovaglás. Ettől függetlenül tovább hallgatózott. – Ha nem is katonai pályára lép, akkor is sokra fogja vinni. –

A logika híve vagyok. Talán csak ez a gondolkodásmód ment meg attól, hogy a saját fiam szeme láttára omoljak össze, miközben napokig nem hallok hírt felőle. Eleinte félelemmel töltött el, később pedig beletörődtem a legkisebb fiam szeszélyeibe. Mikor kimenekült, mondhatni a halál torkából, évek múltán is emlékszek a tekintetére, az elszántságra, hogy ő már pedig fel fog épülni. Apja akarata és az én konokságom tükre lett abban a pillanatban, hogy egy kart elvesztve újra átlépte a villa küszöbét. Nem sok idő telt el, mikor Zsarnay Győző is látogatást tett nálunk, ezzel is célozva valamire, aminek a hatásait még akkor nem értettem meg. Hónapok teltek el, napokra elmaradozott, de megígérte már az elején, mikor közölte velem szándékait, hogy a bűnök nyomába ered, mikor hazatér, mindig számot ad legújabb sikereiről vagy kudarcairól. – Olyan, mint egy settenkedő kandúr, napokig nem látjuk, de aztán a kilenc életével valahogyan mégis hazatalál. – jegyezte meg egyszer Gáspár, de a mellette ács

Ambrózy villa, Buda, 1901. augusztus Ambrózy báró beinvitálta a vendégeit a dolgozószobájába. Három vendége közül kettő kérés nélkül leült a helyiségben levő kanapéra. Feleségét az íróasztalához vezette, míg ő hanyag eleganciával a kanapé melletti fotelbe helyezte el magát. Miután szivarját meggyújtotta, a három csendben levő nőhöz szólt: – Örülök, hogy ismételten három gráciával tölthetem a délutánom. – Mi lesz a feladatom Richárd? – kérdezett rá Mili, nem foglalkozva férje megjegyzésével. – Nos Mili, egészen szép históriát kerekített az esetekhez, de úgy vélem, még van lemaradása. – Ugye meg tetszik írni, hogy ollan bátor voltam és kiszabadítottam Milikét? – csipogta izgatottan Mári. – Én inkább vakmerőségnek mondanám… – jegyezte meg a báró úr. – Magának minden vakmerőség, amit egy nő merészel tenni, miközben elképzelése szerint azt csak is férfi teheti meg – szólalt meg élesen Emma. Mindhárman kíváncsian tekintettek Emmára, nem tudva, mit forgat a fejében. Ambrózy báró a fotelben ül

Pest, 1901 nyara Szórakozottan rendezgettem az íróasztalomon levő papírokat, amikre igazán ráfért a szelektálás. Milit a barátaival elküldtem korzózni, addig sem zavart meg az akták lezárásában. Szükségét éreztem mindezt a cselekvést egyedül végezni, mert számomra az ügyeket lelkileg is le kellett zárnom, tudva, hogy többé már a velük kapcsolatos információkra nem lesz szükségem. Az egyik levélkupac alján egy nagyon ismerős levél lapult. Nosztalgikus hangulattal vettem kézbe, viszont nem értettem, hogyan került a nekem írt levelek halmazába. Szinte nevetséges volt számomra a félelem, ami a levél megírásakor bennem élt, hiszen ma már tudom, Milit nem tántorította el holmi veszedelmes személy. Mikor széthajtottam a papírt, megértettem, hogy Mili direkt szánta visszaadni a címzettnek a levelet. A lap alján élénkpirossal aláhúzott "lépünk" virított azon bizonyítékul, hogy komolyan gondoltam frigyre lépésünk. Akkor tény volt, hogy kötelességünk frigyre lépni, de ha bátorítani szer

Drága Koveli! A könyvfesztivál után igazán úgy véltem, hogy névnapod alkalmából hozok egy kis meglepetést. :) - Ahogy pár elképzelés alapján felvezetted nekem. Tudom, egykor élő szereplőket nem bolygathatunk holmi kalandokba, de mivel hasonló kívánság fogalmazódott meg, így próbáltam ehhez mértem megírni a szösszenetet. A báró úr gondterhelten nézte át az íróasztalára halmozott papírokat, amiket próbált selejtezni és különböző prioritásokkal csoportosítani. Mivel komornám kizavart először a hálószobából, később a szalonból is, máshol nem volt dolgom, így adva az alkalmon, besegítettem tüchtig nyomozómnak. Egyedül arra eszméltem fel, hogy a szalonban a cselédem tájékoztatta vendégünket, aki csak is barát lehet, ha Boskó, az inasunk mindenféle bejelentés nélkül beengedte. Eközben Mári még a hálószobában szöszmötölt, tartva, hogy várt váratlansággal Agáta mama újabb inspekcióba veszi a lakást. Richárd mellém lépve várta, hogy belekaroljak, és együtt járuljunk vendégünk elé. A megszeppent

Újabb három részlettel jövök, ahol ünneplések garmada jön szóba. A második és a harmadik részlet a molyos figyelőknek ismerős lehet, mivel azokat először az Ambrózy zónában osztottam meg. 1901. május 8. Pest, Ambrózy lakás, Fischer-Sonnenberg bérpalota Az indulat érthetetlen volt számomra, amivel betoppant a dolgozószobámba kora délután, alig pár órával később, a közös ebéd elfogyasztása után. A szoknya suhogva közelített felém, miközben a kis kezek ökölbe szorítva jelezték, hogy semmi örömteli társalgásra ne számítsak. – Megint igaza volt! – szólalt meg kicsi feleségem mélyen fürkésző tekintetét rám szegezve. Akaratlanul is elmosolyodtam, de hogy a jelenléte, az engem leső pillantása, vagy az önérzetemet simogató szavak loptak örömöt a szívembe, nem tudtam pontosan meghatározni. Időt sem hagyva nekem effajta merengésre, egyből rám förmedt: – Hagyja abba a mosolygást, különben nem állok jót magamért! – Ez esetben foglaljon helyet Mili. – álltam fel az asztaltól, mutatva neki felajánlot

Az előzőhöz hasonlóan egy fiktív részlet, aminek nagy valószínűsége, hogy követni fogja a soron következő kötet történéseit. Pest, 1901 tél Az este nem tűnt meghittnek, mivel a vacsorát követően sem jutottak előrébb az ügyben. Egész nap talpon voltak, bejárták a fél várost, de hiába került elő egy tanú, mégsem sikerült vallomásra bírni. Ambrózy báró rábízta feleségére a dolgot, de a nap végére rájött, jelenlegi állapota nem támogatja a páratlan gondolatmenetek összefoglalását. A nő nyűglődése, fáradékonysága, váratlan rosszullétei vagy épp a heves kifakadások mind inkább hátráltatták a feladataikban, de Richárd már egyszer pórul járt, mikor úgy döntött, Milit otthon marasztalja. Egyedül benne maradt annyi türelem, hogy elviselje felesége csapongó viselkedését. A báró figyelmét az sem kerülte el, hogy Mili komornája egyre kevesebbet lábatlankodik a báróné körül, bár nem vett volna mérget rá, hogy Mili folyamatos nógatása miatt szökik meg Mári a kötelessége alól. – Nem vagyok rá képes! –