Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Békebeli fanfiction részletek #33 (Mück Mári és Suha Isti - Folytatása a Barnum-rejtélynek)

Buda, 1901. június 10. (Folytatása a Barnum-rejtélynek)

Békebeli fanfiction részletek #32 (A Barnum-rejtély, Ambrózy báró és Freistädtler lovag)

Ambrózy villa, Buda, 1901. április 6. Még az időjárás sem kedvezett a hangulatomnak, és csak lapozgattam a napilapot, várva, hogy történjen valami. Viszont utólag megbántam a kívánságom, mert nem éppen arra a történésre számítottam, amibe végül belekeveredtem. Vannak olyan napok, amikor előre számítok rá, hogy valaki fel fog keresni valami bűnügy kapcsán, de mivel ez az eset nem várt kinyomozásra, tagadhatatlanul meglepett. Boskó készségesen tűrte eddigi szeszélyeim, meg is jegyezte pár napja, hogy kezdek felépülni, így teljes nyugalommal jelentette be a látogatót. Még egy mosolyt is villantottam az inas jelentésére, miszerint valami német lovag érkezett. Általában Márika bejelentései szórakoztattak a vicces megjegyzéseivel, akkor mindig kicsit derültebben tudtam fogadni az embereket. Viszont az általam felismert követ megjelenése semmi jóval nem kecsegtetett, mikor Boskó felvezette hozzám.      – Freistädtler Jenő lovag, tiszteletére a báró úrnak – állt meg a követ az ágyam előtt.   

Békebeli fanfiction részletek #31 (A Barnum–rejtély fiktív folytatás, Richárd szemszög)

Ambrózy villa, Buda, 1901. június   A tavasz olyan hirtelen szökött be a szoba ablakán, hogy a reggelt köszöntő madarak dalára gondolkodás nélkül felpattant a szemem. Hetek után végre úgy ébredtem fel, hogy nem éreztem fájdalmat és a legnagyobb csendben, tettre készen másztam ki az ágyból.      A papucsot keresve, amit ismételten sikeresen az ágy alá löktem, megéreztem, hogy a pizsamám ujját egy kéz finoman megfogta. Értetlenül lestem a másik oldalamra, ahol Mili álomba merülve motyogott valamit halkan.        Jómagam nehezen szoktam hozzá, hogy a mellettem buzgólkodó nő, akit már jó pár hónapja a feleségemként nevezhetek, minden reggel mellettem ébred. Emellett Mili azt nem szokta meg, hogy már felgyógyultnak számítok, és nem kell minden áron az ágyban tartani.      Amint kinyitottam az ajtót, Márikát láttam elrohanni a folyósón, valószínűleg azért, hogy szóljon a szakácsnőnek.  Mióta édesanyám hazatért Tanára, egy nyugodtabb és állandósult menetrend vette kezdetét a mindennapjainkba

Békebeli fanfiction részletek #30 (A Barnum-rejtély, Richárd és Mili vitája)

1901. április 3. A csörtetés, aminek hangja közeledett a szobámhoz, kiváltképp veszélyre figyelmeztetett. Nem is tévedtem, miután Mili bevágta maga mögött az ajtót. A vöröslő arc és a dühödt pillantás egyből kíváncsivá tett. – Hallja, maga önfejű nadrágos főúr, mikor méltóztatott volna tárgyalni a helyzetünkről? – kérdezte fennhangon Mili, csípőre téve mindkét kezét. – Ezek szerint édesanyám bejelentette a döntési szándékát – tippeltem meg a harag kiváltó okát. – Igen, de még egyszer kérdem, engem miért nem avattak bele? – förmedt továbbra is rám, a mondat végét a szokásához illő toppantással zárva. Ez akaratlanul is mosolya fakasztott, mivel ez a cselekedete mindig arra a vakmerő, vidéki kis leányzóra emlékeztetett, aki elhatározta, hogy bármi történik, megtalálja a nővérét. Viszont az ajtónál ácsorgó nő, aki immáron a feleségem, nem díjazta volna a szórakozottságom, így komoly arccal folytattam a társalgásunk. – Nem értem, mi a gond, hiszen többször is említetted, hogy jobban szerets

Békebeli fanfiction részletek #29 (Szer’usz világ folytatása, A Barnum-rejtély eltérő folytatása/Richárd - hazatérés)

Pest, 1901. április 2–8.      Vannak olyan pillanatok az életben, amikor nem lehet eldönteni, félve vagy örömmel izguljak a rám váró eseményekre. Ilyen helyzet állt elő, mikor konflisban ülve indultam haza. Édesanyám kíséretében távoztam a kórházból, Milit otthon marasztalta, valószínű azért, hogy megfelelően fogadhassanak mondhatni újdonsült otthonomban, amiben alig volt alkalmam tartózkodni.      – Fogadom, mindent felforgattak a lakásban – szólaltam meg, amint elhagytuk a Lánchidra vezető utcát és ráhajtottunk a Sugárútra.      – Annyit nem voltál távol. Legyél türelmes, hiszen még csak most tanul bele a dolgokba, miközben a komornája is nevelésre szorul – felelte édesanyám, szeméből türelemre intés kérelme tükröződött.      – Csak melyikük neveli a másikat? – sóhajtottam kellemetlen érzésekkel telve, egy pillantást vetve az ablakon keresztül látható épületek felé. Akkor már aggódni kezdtem a negyed órán belül megtörténő hazatérésem kapcsán.      – Látja fiam, ezzel sem kell foglalk

Békebeli fanfiction részletek #28 (Nász és téboly/Richárd - fogságban)

1901. március 6-13. Próbáltam kitalálni, hol lehettem, de a tarkómra mért ütés utófájdalma miatt nehezen nyitottam ki a szemem. Sötétség fogadott, mozdulni nem bírtam, és halovány képek jutottak eszembe, mi is történt valójában. Legszívesebben káromkodtam volna, viszont megnyugtatott az a tudat, hogy láttam az este a Vérmezőn elsétálni egy embert, aki valószínű, észrevett minket Vilmossal és azt is, hogyan hurcoltak el. Nagyon reméltem, hogy mihamarabb jelentést fog tenni a rendőrségen. Ettől függetlenül az emberek viselkedését tanulmányozva felkészültem arra, hogy a szemtanúból önként nem lehet majd vallomást kiszedni, mert úgy fog tenni, mint aki semmit nem látott. Emlékezetemben ott maradt a lovak patkóinak hangja, egy lánc csörgése és az ajtóra került lakat kattanása. Ezekből gyorsan összeállt előttem a helyzetem, hogy konflissal ismételten sikerült elrabolniuk, és bilincsbe verve zártak be egy sötét helyiségbe. Felettébb hideg volt, gyanítottam, hogy pincébe kerültem, és igyekezt

Békebeli fanfiction részletek #27 (Ármány és kézfogó/Richárd - cselekményleírást tartalmaz!)

1900. november 22. Nem arról vagyok híres, hogy unatkozzak. Az a nap pedig meglepetéseket tartogatott számomra, ráadásul úgy, hogy a meghökkenés okozója jelen sem volt. A megérzéseim vezettek rá, hogy mihamarabb visszatérjek a villába. Kora reggel konflist fogtam, és amint üdvözöltem a ház népét, Gáspár bácsit ösztökéltem munkára. Az istállóban félrevonulva mélyültünk a feladatban, amiről azóta sem tettem megemlítést, pedig visszagondolva akár fontos is lehetett volna az esetünk szempontjából. A nyugodt töprengést csak Terka néni tudta megzavarni a kora délután folyamán, aki sürgetett, hogy térjek vissza mihamarabb a villába, mert valaki beszélni akart velem. Úgy véltem, hogy Mili talált ki valamit, de a drága szakácsnőnk arcán kiülő aggodalom nem épp arra utalt, hogy holmi női csevegésre invitálnak be a házba. – Mili kisasszonynál csodásabb teremtést nem ismerek, de miként mondani tetszik, az impulzív természete… – hallom az ajtó mögött állva, de a hang gazdáját nem ismertem fel. Fesz

Békebeli fanfiction részletek #26 (Szer'usz világ, A Barnum-rejtély folytatás)

A házaspár frissen kialudva ült asztalhoz reggelizni a lakásuk étkezőjében. Csendesen fogyasztották a pirítós kenyeret, a szalonnát és kolbászt, végül a férfi ölébe véve a friss napilapot készült fel a napra. A kávéjába néha belekortyolva lesett fel a vele szemben ülő nőre. – Talán nem ízlik a reggeli? – érdeklődött fürkésző tekintettel Richárd. Az újságtól is jól látta, hogy a nő elé tett tányérból valószínű evett, így azonnal sejteni kezdte, hogy nem étvágytalanság lesz az ábrándozó tekintet oka. – Olyan szokatlan, hiszen pár hete még… – felelte halkan Mili. – Azt hittük, hogy a sitiben fog raboskodni, míg a naccságos úr pediglen nem nyitja reánk többet azt a röngenyes szemét – locsogott Mári a falhoz lapulva. – Márika! – szólalt meg egyszerre a házaspár, a szalonban toporgó komornára. – Talán nem tetszettek tudni, hogy a reggelinél én is benn vagyok? – kérdezte meg sem szeppenve a kicsi komorna. – Igaz, nem szoktam hozzá a szolgák társaságához – felelte őszintén Richárd. Mili mindez

Békebeli fanfiction részletek #25 (Szer'usz világ, A Barnum-rejtély folytatás, szilveszteri összejövetel)

Pest, 1901. december 31. A hideg idő ellenére meleg és családias összejövetel kerekedett a pesti Sugárút egyik palotájának lakásában. A kavargó hó is még ünnepibbé tette az összegyűlt társaság hangulatát. Az épülettel szemben lévő Operaház zsongása nem zavarta meg a lakás melegébe bekuckózott családot. Ahogyan az éjféli harangszó felcsendült, a beszélgetés zsibongását felváltotta a pezsgős poharak kristályos csengése. Köszöntések garmada hangzott el, nem tudva, mit hoz a következő év. A házigazda önfeledt mosolyát csak az édesanyja tudta kordában tartani. – Nemsokára apa lesz, ajánlott lenne kicsit pihennie – javasolta fiának a grófnő. – Majd tájékoztatom a bűntények elkövetésére készülődőket, hogy legyenek türelemmel – emelte meg sokadik alkalommal a poharát Ambrózy báró. – Ha pedig a gyerektől nem tud aludni, akkor minden bizonnyal a gazfickókat fogja hajkurászni – lépett a báró mellé a felesége. – Szer'usz világ a tabáni alvilágnak – szólalt meg a komorna csuklások kíséretével.

Békebeli fanfiction részletek #24 (Szer'usz világ, A Barnum-rejtély képzelt folytatás)

Buda, 1901. szeptember Ahogyan az aggodalom kiült az arcára, olyan szorosan fogta Mili felkarját, miközben igyekezett mihamarább hazatérni. Mili próbált nem megbotlani, mindkét kezével a szoknyáját fogta és emelte a bokájáig, koncentrált lépést tartani a nagy léptű báróval. Az épülethez érve Richárd lassított. Csak annyira engedte el Mili karját, hogy a kezét megfogva vezesse fel a második emeleti lakásukig. Belépve az inasuk várta, hogy a kabátjukat, kalapokat és a sétapálcát a helyükre tegye. Mili nem szólalt meg, tudva, hogy tényleg veszélyben érezhették magukat mindketten. A fürge Richárdot némán követte, egyenesen a dolgozószobájába. A férfi nem ment egyenesen az asztalhoz a szivaros dobozkájáért, helyette becsukta Mili mögött az ajtót és a nő mögé lépve a vállára helyezte a kezét. Mire Mili észbe kapott, Richárd átkarolva suttogni kezdett a fülébe. *** Milin borzongás futott végig, a hallott szavakra, míg végül szembefordult a férfival, és csókot lehelt a kipirult arcra. Meg sem