1901. március 6-13.Próbáltam kitalálni, hol lehettem, de a tarkómra mért ütés utófájdalma miatt nehezen nyitottam ki a szemem. Sötétség fogadott, mozdulni nem bírtam, és halovány képek jutottak eszembe, mi is történt valójában.
Legszívesebben káromkodtam volna, viszont megnyugtatott az a tudat, hogy láttam az este a Vérmezőn elsétálni egy embert, aki valószínű, észrevett minket Vilmossal és azt is, hogyan hurcoltak el. Nagyon reméltem, hogy mihamarabb jelentést fog tenni a rendőrségen. Ettől függetlenül az emberek viselkedését tanulmányozva felkészültem arra, hogy a szemtanúból önként nem lehet majd vallomást kiszedni, mert úgy fog tenni, mint aki semmit nem látott. Emlékezetemben ott maradt a lovak patkóinak hangja, egy lánc csörgése és az ajtóra került lakat kattanása.
Ezekből gyorsan összeállt előttem a helyzetem, hogy konflissal ismételten sikerült elrabolniuk, és bilincsbe verve zártak be egy sötét helyiségbe. Felettébb hideg volt, gyanítottam, hogy pincébe kerültem, és igyekeztem nem sokat mozdítani a karomon, nehogy jobban felsértsem a csuklóm. Órák teltek el a kietlen, sötét csendben, és még a napszakot sem tudtam behatárolni, mivel az egyetlen kicsi ablak is be volt deszkázva.
Akaratlanul is elszenderedtem, szerencsére az éhséget jól tűrtem, mivel az évek során hozzászokott a szervezetem a különböző tortúrákhoz. Éles hangra riadtam fel, mikor egy férfi végre kinyitotta az ajtót. Egyből mögé próbáltam nézni, de ott ugyanúgy sötétséget és fákat véltem felfedezni. Ebből még nem jöttem rá, hol lehetek, végül nem is érdekelt, mivel a férfi hozott ételt és vizet. Lerakta a lábaim elé, ahol elértem a kezemmel a kancsót és a tálat, de nem fogtam neki egyből az elfogyasztásukhoz. Felnéztem a férfira és akaratlanul is elsápadtam, miután felismertem az alakot. Egyből észbe kaptam, mi után nyomoztam, és sejteni kezdtem, miért kerültem ebbe a kínos helyzetbe. A férfi nem szólt hozzám egy szót sem, helyette amilyen gyorsan csak lehetett, távozott.
Eszembe jutott, milyen félelem és reszketés fogta el Milit, mikor kiszabadult a fogdából, és ez volt az a pillanat, mikor megértettem a haragját. Megfogadtam magamban, hogy soha többet nem teszem ki ilyen helyzetnek. Mikor nem tudtam aludni, végiggondoltam az egész ügyünket, és úgy véltem akkor, hogy túl sok kérdőjel maradt meg bennem. Teltek az órák, és mikor a csendben meghallottam a madarak hangját, feltételeztem, hogy újabb nap virradt. Kezdtem aggódni, mivel nem tudtam, mi történt Vilmossal, amikor leütöttek, nem jött még senki a segítségemre, és közben minden rémes gondolat felötlött, hogyan viselheti az eltűnésem Mili.
Talán még a keresztvizet is leszedte Rudnayról, remélve, hogy mihamarabb előkerítenek, de valójában abban a pillanatban az foglalkoztatott, hogy a tanítványom… mit tanítványom, a feleségem olvasson a sorok között, és emlékezzen vissza rá, hogy mi volt olvasható a kezébe került aktában. A gondolatra keserűség érzését éreztem a számban, hogy csak nem voltam képes megvédeni Milit.
Mikor másodjára is kaptam ételt és vizet, sejteni kezdtem, hogy a vacsora idején, késő este látogatnak meg. Harmadnapnyi raboskodás után ismét szembenézhettem az elrablómmal. Ekkor szoknyasuhogás ütötte meg a fülem. A szívem hevesebben vert, de nem az örömtől, hanem a félelemtől. Nem akartam elhinni, amit már tudtam, és pont a makacsságom miatt ráztam a fejem, ahogyan a nőszemély elém lépett.
Nehezen szólaltam meg, a hangom karcosan csengett, és folyamatosan az a kérdés járt a fejemben, hogy mit akar tőlem? Évekkel ezelőtt örültem volna, ha viszontlátom, de akkor, a megátalkodott tekintetével szembenézve, és azzal a tudattal szembesülve, hogy nem csak nekem, hanem másoknak is ártott, az megbocsájthatatlan bűn lett számomra. Nem érdekelt sem akkor, sem máskor, hogy nekem mit ártott, viszont azt nem tűrtem el, hogy másokat belerángatott a machinációjába, az ismeretlen akaratának véghezvitelébe és pont azoknak csalt szomorúságot az arcára, akik fontosak voltak a számomra.
– Eljött az idő, hogy ismét találkozhassunk – szólalt meg a számomra szoknyába bújt ördög.
– Mit fogsz Milivel tenni? – böktem ki az első kérdésem.
– Semmi üdvözlés, vagy hiányoztál? – affektált a félhomályban szám szegett zöld szemek tulajdonosa, akit a tettestársának kezében levő viharlámpás világított meg.
– Mit akarsz tőlem? – tettem fel a napok, sőt hetek óta izgató kérdésem.
– Úgy tűnik, szakmai ártalom lett nálad a faggatózás, de ne aggódj, mindent meg fogsz idejében tudni. – ígérte negédes hangon, amitől csak még dühösebb lettem. – Sőt, reméltem, hogy hamarabb kitalálod, minthogy kikerülsz innen.
– Ha Milinek baja esik… – sziszegtem mérgemben, tudva, hogy míg fogságban vagyok, bármit megtehet vele. Ha egy csapat gyerek élete nem számított neki, mindenféle hezitálás nélkül eltenné láb alól Milit.
– Ha megteszitek, amit kérek… – alkudozott tovább a fehérszemély.
– Másodjára is megkérdem: mit akarsz tőlem?
– Boldognak akarlak látni. Azt szeretném, hogy mindent megkapj, amire én is vágytam egykor – felelte őszinte hangnemben, de kicsit sem tudott meggyőzni. Holmi kisded játszadozásának élvezetével ölt meg embereket, tett tönkre életeket, erre elém állva annyit mondott, hogy mindezt az én érdekembe tette.
– Vannak sejtéseim, mire gondolsz, de ennek mi köze Milihez?
– Nem hallod magadat Richárd? – emelte meg a nőszemély a hangját sértődöttem. – Még te kérded, miért ragaszkodtam ahhoz, hogy azzal a leányzóval kösd össze az életed? A Monarchia ismert nyomozó arisztokratáján kifogott ez a kis semmis ügyecske?
Tehetetlenül ráztam a fejem, nem értve az egész dolgot, miközben a velem szemben álló nő hárpiaként kiabált velem, de válaszra nem méltatott.
Fújtatva távozott, láttam rajta az elégedetlenséget. A tettestársa csendben követte, a vacsorám pedig az előző napokhoz hasonlóan szerényen lett tálalva.
Az egyik éjjel váratlan hangok ütötték meg a fülem. A vacsorám megkaptam, de amint bezártak, egy kiabálásra lettem figyelmes. A tettestárs morgása sejtette, neki pechet, nekem a szerencsét jelentette volna, így elfogott a reménykedés.
A dulakodás zajai végül csendbe fulladtak, miközben érthetetlenül ültem tovább a pincében. Ha valaki felfedezett, azt csak jó jelnek vettem, de szegény felfedezőmről később megtudtam, hogy nem úgy segített rajtam, mint ahogyan örültem volna.
Utána hiába vártam, étel sem víz nem lett hozva és csak a gondos beosztás segített rajtam. Mikor megzörrent az ajtó, újabb tévképzet szerű álmomból riadtam fel. A lövés összetéveszthetetlen zaja ijesztett meg, egyből az ajtóra szegeztem a tekintetem. Nagy levegőt véve felkészültem mindenre, de mindaz, amit akkor éreztem, csak az adrenalin csalóka képzete volt. Visszagondolva teljesen evidens volt, hogy nem éppen megölni készültek.
Kinyílt az ajtó és egy idősebbnek tűnő ember lépett be, már amit ki lehetett belőle látni a háttérből világító lámpások fényében.
– Lámpát! – szólalt meg egy ismerősen csengő hang, amire megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
– Honnan tudta meg, hol vagyok?
– Mit meg nem adtam volna egy ilyen makacs asszonyért, aki a pokolba is lesétálna, hogy a férjurát előkerítse – mosolyodott el Zsarnay Győző. – Siessünk, még van teendőnk ezen az estén, utána szerintem a kis nyomozónőből lesz időd kiszedni, mi mindent kockára tett, hogy élve előkerülj.
– Mili nem éppen özvegyi szerepre termett.
– Látom, visszatért a régi humorod, szóval vigyünk ki innen és zárjuk le most már örökre azt a túlbonyolított múltad.
– Elmeséltétek Milinek? – érdeklődtem, miközben talpra álltam.
– Még ennyire nem ismerted ki? A legtöbb dologra magától rájött, a jövőben csak óvatosan ezekkel a kalamajkákkal, mert mindenről tudni fog.
– El is várom tőle, hogy azelőtt tudja, hova megyek, mielőtt kilépek a házból, különben még csalódnék a tanítási módszereimben.
– Akkor most is bízzunk benne, hogy épségben lezárjuk az ügyed.
Zsarnay segített feltápászkodni, mivel napokig ültem, a járás nem volt egyszerű. A főfelügyelő sürgetése ijedtségre adott okot, így siettem, ahogyan csak bírtam.
Közeledve a János-hegy magaslatára minden türelmemre szükségem volt, és mindent meg akartam tenni, hogy ne ismétlődjön meg az a végzetes nap, ami miatt a mellettem élő nőt nem önszántamból vettem feleségül. Pedig ha nem kényszerítettek volna, akkor…
Az fikció az alábbi könyvekhez kapcsolódik és segítségül volt az íráshoz:
Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei könyvsorozat Nász és téboly című könyve.
Kép: Pinterest - Six of crows/ Hat varjú Kaz Brekker