Ambrózy báró esetei fanfiction blog

Buda, Ambrózy-villa, 1900. december 24. Megszokott ünnepi teríték fogadott vacsoraidőben az étkezőben, Terka néni most is mindent megtett, hogy jól lakassa a ház népét. Finoman rákérdeztem, hogy mi lesz a mai fogás. A válaszára felvontam a szemöldököm és szinte gyermeki hangon szólaltam meg. – Nem töltött káposzta lesz? – hitetlenkedtem. Terka néni csóválta a fejét, közölte, hogy azt csak az újévre tervezték édesanyámmal. Még így sem lehetett panaszra okom, mivel ezután be lett hozva egy nagyobb tálcán, szeletekre vágva a Wellington bélszín. Már csak a puha hús, a ropogós tészta, és a gombás krém különleges egyvelege meggyőzött, hogy ma estére kitűnő választás. A vacsora édesanyámmal csendesen telt, mígnem befejezéskor rám emelte tekintetét. – Fiam, nézett valami ajándékot Milinek? – Kellett volna? – mondtam ki hangosan az első gondolatom, mire válaszul egy szigorú nézést kaptam, mint amikor a csintalan kölyköket meg akarja regulázni az anyjuk. Egyértelműen rosszul feleltem. Okkal vete

Marosvásárhely, 1901. június 12. Vannak olyan pillanatok az életben, amikor le kell ülni és elgondolkodni az élet miértjein. A mai napom sem indult máshogyan az előző napokhoz viszonyítva. Három teljes hónap telt el drága húgom, Mili házassága óta, ami önmagában több kérdést vetett fel bennem, mint az, hogy döntsek a saját életem felett. Három teljes hónapon át ültem tétlenül azóta, hogy hazatértünk papuskával Marosvásárhelyre, ma pedig olyan szépen süt a nap, meleg is van, és a nyitott ablaknál ácsorogva reggel úgy döntöttem, hogy nem tudok a szobámban meglenni. Nem mertem kijárni az utcára, tudva, hogy mindenféle pletykának ki lettem téve, de ha tudnák… Nem, semmit nem értenének meg. Sem a helyzetem, sem a döntésem. Mivel a húgom érdekes módon nem küldött az elmúlt hónapokban levelet, papuska meg viccelődött, hogy Milike nagy valószínűséggel más irományok megírására forgatja a kezében a tollat. Ha ez így van, akkor én csak a szememet forgatom húgom néha már túlzott érzelmi túlfűtött