Marosvásárhely, 1901. június 12.Vannak olyan pillanatok az életben, amikor le kell ülni és elgondolkodni az élet miértjein.
A mai napom sem indult máshogyan az előző napokhoz viszonyítva. Három teljes hónap telt el drága húgom, Mili házassága óta, ami önmagában több kérdést vetett fel bennem, mint az, hogy döntsek a saját életem felett.
Három teljes hónapon át ültem tétlenül azóta, hogy hazatértünk papuskával Marosvásárhelyre, ma pedig olyan szépen süt a nap, meleg is van, és a nyitott ablaknál ácsorogva reggel úgy döntöttem, hogy nem tudok a szobámban meglenni. Nem mertem kijárni az utcára, tudva, hogy mindenféle pletykának ki lettem téve, de ha tudnák… Nem, semmit nem értenének meg. Sem a helyzetem, sem a döntésem.
Mivel a húgom érdekes módon nem küldött az elmúlt hónapokban levelet, papuska meg viccelődött, hogy Milike nagy valószínűséggel más irományok megírására forgatja a kezében a tollat. Ha ez így van, akkor én csak a szememet forgatom húgom néha már túlzott érzelmi túlfűtöttségein. Ebből kigyógyulnak az emberek?
Idejét látom, hogy az egykoron, Milivel közös szobánkat kicsit ráncba szedjem. Persze, pironkodom a gondolattól, hogy nem kérdeztem ki a kishúgom, és nélküle forgatom fel a helyiséget, viszont, ha valamire szüksége lenne, igazán elküldhetem neki.
Nekiálltam az egyetlen, nagy ruhásszekrénynek, de mikor belekukkantottam, éreztem, hogy csak elterelem a figyelmem fontosabb dolgokról. Mili pár ruhája maradt itt, ami inkább illett egy kislányhoz, mint bárónéhoz, valószínű, ki is nőtte ezeket, így a fésülködőasztalnál folytattam a szemrevételezést. Már megtaláltam édesanyánk ékszeres ládikáját, nem volt sok ékszer benne, azok is alkalmi darabok, Mili pedig nem egy ékszerekkel felcicomázott dáma… Képzelem, milyen lenne, ha a nyomozásokhoz nyakékkel felvértezve érkezne a helyszínre. Nem, Mili kicsit sem ékszeres, még fiatal… majd pár év múlva, ha megkomolyodik, csak egy kicsinykét, talán megajándékozom a mama egyik fülönfüggőjével. Meg neki ott van már az ujján a két gyűrű, aminél egy asszony számára megbecsültebb ékszerek nem létezhetnek.
A közös íróasztalunkat hagytam utoljára, mivel mindkettőnk kedvelt helye volt mellette ücsörögni. Megnéztem az asztalon levő köteteket, amiket még Mili hagyott ott. Természetesen, a könyvkereskedés egyik polcáról emelete le őket és talán ezekbe akarta bánatát fojtani, de miért nem tudta már akkor, hogy kettőnk közül én fogok itt maradni? A kötetek sorsát még nem tudom pontosan, vagy visszahelyezem a helyükre, vagy akár késői ajándékként elküldhetnék neki párat belőlük, születésnapja alkalmára. Papus egy hónapja küldött már két különlegességet is Milikének, de mivel levelet nem kaptunk, nem tudtuk meg, mennyire tetszettek a választott könyvek.
Egy bőrkötéses kötetet találtam a fiókban, ami még egykoron Mili naplója volt. Sosem olvastam bele, ennyi tiszteletet megadtam mindig a húgomnak. Talán elküldhetném neki… Nem, ő már nem az a kislány és valószínű, nem fog hiányozni számára bakfis korának megírt sorai. Akaratlanul is fellapoztam a végét és nem az lepett meg, hogy mit írt le, hanem az, hogy mielőtt visszatért volna a székesfővárosba, még leírt pár sort.
„Ma zordabb volt a báró uram, mint a jeges téli idő, miközben mindenki azt akarja, hogy itt maradjak. Pedig tanulni akarok, visszakerülni a csodás Budapestre, hiszen a szívem egy része már oda húz. Nem értem Richárdot, milyen ok marasztalta maradásra, hiszen az ügyünk le lett zárva. Láttam, hogy a mai napon kapott egy levelet, kíváncsi is lettem, mi állhatott benne. Elégette. Biztos félt, hogy megtalálom és elolvasom. Pedig én nem is… igaz, ha a kezembe akadt volna, elolvastam volna.”
Felnevettem olvasva a sorait. Drága kishúgom… Igen, nem lennél Hangay Emília, ha nem kutakodnál a most már férjedként nevezett báró úr után. Szerintem, ekkor még sejtelmed sem volt, mi fog várni rád, de elismerem Mili, te nyertél és megkaptad, amit szerettél volna. Nem tudom meghazudtolni, hogy titkon nem irigyellek, hiszen egy talpig becsületes férjet fogtál, aki a kezét is tűzbe tenné érted. Nem tudom, hogyan veszíthette el a bal karját, de magam úgy vélem, nem ő volt a hibás. Még a nemrégiben megismert Pilisy Róza sem tett rá egy becsmérlő megjegyzést sem. Pedig ő aztán tudja a férfiak rossz természetét. Mi olyat tett volna a báró úr, ami miatt kivívta volna ezt a szörnyű sorsot? Talán már Mili mindent tud. Majdnem mindent. Hiszen, mindent nem tudhat a titokzatos bárójáról.
A pakolászás közben csak akkor kaptam észbe, hogy már a saját holmim nézem át, mikor váratlanul a kezembe akadt két, laposra hajtott papírdarab. Mindkettőt széthajtottam és az asztalra tettem, leülve eléjük, és néztem az origami darumadarakat. Bámulatos és jó kézügyesség kell ehhez is, talán ott, a keleti népeknél ez a madár jelent is valamit. Valami jót.
Akaratlanul is eszembe jutott Leisz Béla, akinek megismerését egy percig sem bántam, miközben rosszul esett nekem, hogy minduntalan el kellett utasítanom. Ha nem lettem volna veszélyben, ha nem menekültem volna, talán máshogy alakultak volna a dolgok. Ha nem keveredett volna abba a félreértett párbajba, még adtam volna neki esélyt…
Akaratlanul is eszembe jutott Leisz Béla, akinek megismerését egy percig sem bántam, miközben rosszul esett nekem, hogy minduntalan el kellett utasítanom. Ha nem lettem volna veszélyben, ha nem menekültem volna, talán máshogy alakultak volna a dolgok. Ha nem keveredett volna abba a félreértett párbajba, még adtam volna neki esélyt…
Nem akartam Mili lánybúcsúját búskomorrá tenni, de megkönnyebbülés volt mesélnem jelen helyzetemről. Nincs szívem magára hagyni papust, viszont jó lenne felkerekedni és elutazni, máshol új életet kezdeni… Pozsonyba visszamenni? Vagy menjek én is Budapestre?
Tudom, hogy nemsokára eljön az idő a cselekvésre és nem ülhetek a szobámban, várva, hogy jobbá váljon az életem. Papusnak segíteni hálás feladat, még talán egy nap valaki be is toppan hozzánk, aki felforgatja az életem, mint ahogyan a húgom esetében történt. Abszurdnak tartom. Teljesen lehetetlennek. Viszont a tapasztalatom azt súgja, sosem lehet tudni, mely álom fog valósággá születni.
Ilyenkor hiányzik a kis barátnőm, Márika, ő biztos kinevetne a gondolataimért, vagy ellenkezőleg, valami vicces elszólással nevettetne meg, és gondolkodás nélkül felforgatja a székesfővárost, hogy megtalálja a számomra megfelelő lovagot.
Az fikció az alábbi könyvhöz kapcsolódik és segítségül volt az íráshoz:
Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei könyvsorozat
Nász és téboly, illetve az Ármány és kézfogó című kötete
Nász és téboly, illetve az Ármány és kézfogó című kötete
[kép:pinterest]