Buda, Ambrózy-villa, 1900. december 24.Megszokott ünnepi teríték fogadott vacsoraidőben az étkezőben, Terka néni most is mindent megtett, hogy jól lakassa a ház népét. Finoman rákérdeztem, hogy mi lesz a mai fogás. A válaszára felvontam a szemöldököm és szinte gyermeki hangon szólaltam meg.
– Nem töltött káposzta lesz? – hitetlenkedtem.
Terka néni csóválta a fejét, közölte, hogy azt csak az újévre tervezték édesanyámmal.
Még így sem lehetett panaszra okom, mivel ezután be lett hozva egy nagyobb tálcán, szeletekre vágva a Wellington bélszín. Már csak a puha hús, a ropogós tészta, és a gombás krém különleges egyvelege meggyőzött, hogy ma estére kitűnő választás.
– Fiam, nézett valami ajándékot Milinek?
– Kellett volna? – mondtam ki hangosan az első gondolatom, mire válaszul egy szigorú nézést kaptam, mint amikor a csintalan kölyköket meg akarja regulázni az anyjuk. Egyértelműen rosszul feleltem.
Okkal vetettem fel magamban újra a kérdést, de rájöttem, az igazat nem vallhatom be édesanyámnak, hogy Mili távozása előtt még kapott egy új toalettet, aminek összege, valljuk be, nem volt belekalkulálva a kiadásaimba. Persze, sosem zavart, hogy költenem kell a leányzóra, hiszen hallottam én elég férfitől, hogy a feleségeik, leányaik, szeretőik mennyire képesek megkopasztani még a vagyonosabb embereket is, ehhez képest Mili legalább nem követelőzik. Nem is baj, hogy kapott új ruházatot, még akkor is, ha a vonaton történtek után már nem lesz képes viselni többé. Majd kap másikat, már csak azért is, mert jól állt rajta.
– Nos. – köszörültem meg a torkom, összeszedve minden érvem, miért is nem kap idén ajándékot Mili. – Hangay kisasszony azt az ajándékot kapta tőlem, hogy az édesapjával tölthesse az ünnepeket. Tudja, az édesapja egyedül lett volna, hiszen a lányai… a lánya…
– Értem. – szólt közbe édesanyám, ezzel is megelőzve a további magyarázkodásom. – Örülök, hogy így döntött. Az ünnepeket jó a családunkkal tölteni.
Rábólintottam, nem jegyezve meg, hogy már Mili ugyanúgy a mi családunk tagjaként is számon van tartva, szóval itt is tölthette volna a gyertyagyújtást. Ha nem szaladt volna egyből a nővére után, talán most ő is élvezhette volna a tésztába csomagolt puha ínyencséget a vacsoraasztalnál.
Alig vártam, hogy visszavonulhassak a szobám magányába, végiggondoljam a legfrissebb terveket. Emmával megírtuk a levelet, Mili remélhetőleg teszi a dolgát, ahogyan megkértem és pár nap múlva végre előrébb jutunk az ügy kibogozásában. Ma nem mozdultam ki a villából, sem teendők, sem az unalom nem űzött ki a hidegbe. Most türelmesen megvárom, míg kapunk választ a levélre és Mili visszakerül a városba.
Leültem a fotelbe, tehetetlenül nézve magam elé. Se a dohányfüst, sem az ital nem volt már kedvemre, mivel mindkettőből a mai napra épp eleget hódoltam ezen szenvedélyeknek, míg édesanyámmal a szalonban töltöttük az estét. Talán szerencsém van, hogy ilyen anyát adott nekem az ég, mivel soha nem kérdezősködött olyan dolgokról, amiket nem árulhattam még el.
– … Nyakunkon a karácsony, amit biz’ nem szívesen töltenék egyedül. – közölte velem Hangay Árpád pár nappal ezelőtt, amire a keserű lemondás érzete támadott meg. Milire néztem, csak egy pillanatra, sejtve, hogy minden apró mozdulatom figyeli. Ha nem ütötte volna bele az orrát… Ha nem kereste volna veszettül a sosem létező Cili kisasszonyt… Jobb is, ha az édesapjával tölti az ünnepeket.
Túl sokat hibáztam. Hibáztam, mikor váratlanul felbukkant Mili nővére, akkor is, mikor úgy döntöttem, távolt tartom magamtól a túlzottan kíváncsi leányzót. Egyértelmű, meg akarom menteni Emmát, bármilyen árat is kell ezért fizetnem. Mili csak megértené… megbocsájtana? Tudom, hogy értelmes lány, elfogadná a döntésem. Kénytelen lenne.
Mili édesapja pedig legszívesebben fiának szólítana. Megtisztelő. Legalább valaki megbízik bennem és nem vonja kétségbe a döntéseim, nem úgy, mint Mili… Miért van ilyen meleg a szobában?
Felpattantam idegesen a fotelből, fel sem fogva, hogy elkezdtem járkálni az egyre szűkösebbnek tűnő szobámban. Egy röpke gondolat szállt meg, ami rávett, hogy lerohanjak a laborszobába. Viszont belépve a helyiségbe értetlenül néztem körbe. Miért jöttem le?
– Az ördögbe! – fakadtam ki akaratlanul, talán az egész nap felgyülemlett bosszúságom eredményeképp. Próbáltam lehiggadni azzal, hogy leültem az asztal elé, mintha vártam volna valamire. Vagy valakire. Válaszokat akarok. A laborban levő órára pillantottam, ami cammogva járó mutatóival gúnyolta ki türelmetlenségem. Még mindig szentese van, Mili pedig csak napok múlva kerül elő a válaszokkal, amik esetében nagyon remélem, hasonló következtetésekre jutunk.
Hiába törtem a fejem a válaszokon, amiket hallani akartok majd a kisasszonytól, a fáradtság próbált legyőzni. Az állóóra hangjára összerezzentem még távolból hallva is. Éjfél elmúlt, ideje lenne visszavonulnom. Felálltam a székről, és távozás előtt lopva egy pillantást vetettem a helyiségből nyíló zárt ajtóra, ami egy másik szobába vezetett. Megoldom Emma ügyét. Megígértem nem csak magamnak, Milinek is.
Csendben visszasurrantam a szobámba, ami kihűltnek tűnt számomra, teljesen megcáfolva a távozásom előtti meghatározásom. Még a meleg takaró és a puha párna menedékében is csak azon járt az agyam, hogy miért nem volt képes Mili jó kislány módjára a villában maradni? Miért lenne féltékeny, ahogyan a nővére, Emma állítja? Pont Cilire féltékeny… Szerelmes? Ugyan már, szinte még gyerek!
A szerelmes leánykák köztudottan futnak a férfiak után, mindig próbálják a kiszemelt egyén figyelmét felkelteni. Néha már bosszantóan levakarhatatlanok, akár a kutyákról a bolha. Csinosnak láttatják magukat, és a szemük csillogása is leleplezi őket, mégsem tudom elképzelni, hogy Mili szerelmes lenne, főleg nem belém… Ugyan már, csak azért, mert szeret kötekedni, meg mindig tárt karokkal vár haza, és néha még meg is fedd, ha nem viselkedek úri emberként, még a kíváncsiskodása sem elég bizonyíték, hogy bármiféle érzelem lenne irántam. Hiszen csak a tanítója vagyok, egy testvér, aki segíti… Nincs igazán szüksége a támogatásomra, nagyon is jól végzi a nyomozói munkát.
Nem merem neki bevallani, ha ebben a szakmában akar jeleskedni, készüljön fel rá, hogy a férfiak nem fogadják el könnyen. Pontosabban, nem lenne férj, aki ezt elfogadná, hogy a felesége nyomozói munkát végezzen. Engem személy szerint nem zavar, sőt örülök neki, hogy ennyire érdekli, ezért is tanítom meg neki azokat a dolgokat, amiket elsajátítottam. Ha ezzel le lehet kötni a szertelen leányzó figyelmét, akkor megteszem, hogy megismertessem vele, hogyan gondolkodom.
Tudom, hogyan vélekednek a férfi társaim, többségük nem tartja többre a nőket, csak egy prédának, akit be kell cserkészni, asszonnyá tenni, hogy örökössel áldja meg a tékozló férjet. Egy jó asszony pedig nem szól a férje dolgaiba, nem vonja kétségbe a férfi döntését és csendben hálálkodik a jó helyzetéért, hogy kap tetőt a feje fölé, etetik és öltöztetik, cserébe semmi dolga nincs. Persze, ha tudnák ezek az öntelt, rossz attitűddel megáldott, férfinak titulált ökrök, mi mindent kell elviselniük ezeknek a nőknek, akiket tönkretesznek…
Ilyenek közé vessem Milit? Anyám tajtékozna, már az is nehéz ügy volt, hogy meggyőzzem, muszáj lesz a kisasszonyt elküldenem a villából. Ráadásul tudom, hogy egy olyan nőszemély, aki képes volt Detrichet is képen törölni… Talán, mégiscsak kellett volna valami ajándékot vennem neki, már csak az elismerésem jeléül is. Végre látok egy nőt, aki nem hagyja, hogy sértegesse egy férfi. Akaratlanul is mosolyra húzódik a szám. Már csak ezért is meg fogom engedni Milinek, hogy minden helyszínre elkísérjen, hadd főjön a feje Detrichnek, csak jöjjön haza ez a tűzről pattant leányzó.
Persze, ezzel magunk alatt vágjuk a fát, ha nem én küldöm Marosvásárhelyre, akkor a hatóság tette volna meg, amit nem hagyhatok. Sokat tud, sokat segít, amit nem hagyhatok figyelmen kívül, ráadásul nélküle idáig sem jutottam volna a nyomozásban. Ha elúszik az ügy, sem vallanám be, hogy mennyire számít Mili esze és vakmerősége.
Ha hazajön… Haza? Végül is… Ide is hazatér. Csak jöjjön vissza…
Az fikció az alábbi könyvhöz kapcsolódik és segítségül volt az íráshoz:
Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei könyvsorozat Ármány és kézfogó című kötet első fele, 16. Revolvergolyó, mérgezett szivar és útszéli felkoncolás című fejezetig.
[kép:pinterest]