Ugrás a fő tartalomra

Békebeli fanfiction részletek #33 (Mück Mári és Suha Isti - Folytatása a Barnum-rejtélynek)

Buda, 1901. június 10.

(Folytatása a Barnum-rejtélynek)

    Ahogy kifordult Mári a hálószobából, menten bele is ütközött tálcástól a felé rohanó egyénbe.
    – Vedd le ezt a maskarát, és gyere! – fogta meg a kis komorna kezét Isti.
    – Eressz már, a tálcát vissza kell vinnem a konyhába, különben Horákné olyat summant a fejemre, hogy azt még az emeleten is hallani fogják – rántotta el a karját Mári, dühös pillantásokat vetve a fiúra.
    – Nem fognak semmit hallani, főként, hogy mára szabadnapot adtak – felelte őszinte hangnemmel Isti.
    – Szabadnap? – hüledezett Mári – Jól felvitték a dolgod, ha azt hiszed, bármikor kiteheted a nagy trampli lábad a villából – állta útját a fiúnak továbbra is dölyfösen. – No, és ki merészkedett pihenést javallani?
    – Maga a báró úr, még előző nap – húzta összébb magát a nyurga mindenes, titkon remélve, hogy a tálca nem fog a leány kezéből egyenesen felé repülni.
    – No, de elvannak a mi kenyéradóink azzal a nagy szerelemmel, hogy már ránk sincs szükségük – sóhajtott kelletlenül Mári. – Ha pediglen így döntöttek, nekem ahhoz mi közöm?
    – Úgy vélem neked sem ártana kilesned a sok teendőd közül – mosolyodott el a villa mindenese.
    Mári beletörődve baktatott le az emeletről, és miután a tálcát leadta a konyhában, a kötényét félretéve lépett Isti elé.
    – Hova rángatsz te máléfülű? – tette csípőre a kezeit Mári, tudatva a fiúval, hogy nem fogja könnyen adni magát.
    – A cselédkorzóra? – ajánlkozott Isti.
    – Hogyne, még holmi mosónőnek néznek, és képesek összepiszkolni a friss komornáskodó ancúgom. Na meg azok a kellemetlen bakák, akik minden kisasszonynak bókolnak, hátha kapnak cserébe illetlen dolgokat.
    – Ha ilyen kényes a kisasszony mája, akkor javasoljon valami komornához illő helyet – felelte a fiú megunva a lány locsogását. Ettől függetlenül titkon örült, hogy végre valahára letett az egykor imádott egyenruhásokról, és remélni kezdte, hogy a párna alá rejtett rózsái kezdik közelebb hozni a szélkelep komornához.
    Márika megszeppenten pislogott Istire, mire végül egy vállrándítással halkan felelte, hogy neki bizony elég egy frissítő séta a környéken. Isti meghökkent ezen a szerénységen, pedig még előleget is kapott a bárótól, annyit, hogy egész pestet oda-vissza konflissal bejárhatnák.


Az fikció az alábbi könyvekhez kapcsolódik és segítségül volt az íráshoz:
Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei könyvsorozat A Barnum-rejtély című könyve.

[Kép: https://hu.pinterest.com/catniptrip/marbles-games-for-a-time-for-andrew/]

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Békebeli fanfiction részletek #30 (A Barnum-rejtély, Richárd és Mili vitája)

1901. április 3. A csörtetés, aminek hangja közeledett a szobámhoz, kiváltképp veszélyre figyelmeztetett. Nem is tévedtem, miután Mili bevágta maga mögött az ajtót. A vöröslő arc és a dühödt pillantás egyből kíváncsivá tett. – Hallja, maga önfejű nadrágos főúr, mikor méltóztatott volna tárgyalni a helyzetünkről? – kérdezte fennhangon Mili, csípőre téve mindkét kezét. – Ezek szerint édesanyám bejelentette a döntési szándékát – tippeltem meg a harag kiváltó okát. – Igen, de még egyszer kérdem, engem miért nem avattak bele? – förmedt továbbra is rám, a mondat végét a szokásához illő toppantással zárva. Ez akaratlanul is mosolya fakasztott, mivel ez a cselekedete mindig arra a vakmerő, vidéki kis leányzóra emlékeztetett, aki elhatározta, hogy bármi történik, megtalálja a nővérét. Viszont az ajtónál ácsorgó nő, aki immáron a feleségem, nem díjazta volna a szórakozottságom, így komoly arccal folytattam a társalgásunk. – Nem értem, mi a gond, hiszen többször is említetted, hogy jobban szerets...

Békebeli fanfiction részletek #32 (A Barnum-rejtély, Ambrózy báró és Freistädtler lovag)

Ambrózy villa, Buda, 1901. április 6. Még az időjárás sem kedvezett a hangulatomnak, és csak lapozgattam a napilapot, várva, hogy történjen valami. Viszont utólag megbántam a kívánságom, mert nem éppen arra a történésre számítottam, amibe végül belekeveredtem. Vannak olyan napok, amikor előre számítok rá, hogy valaki fel fog keresni valami bűnügy kapcsán, de mivel ez az eset nem várt kinyomozásra, tagadhatatlanul meglepett. Boskó készségesen tűrte eddigi szeszélyeim, meg is jegyezte pár napja, hogy kezdek felépülni, így teljes nyugalommal jelentette be a látogatót. Még egy mosolyt is villantottam az inas jelentésére, miszerint valami német lovag érkezett. Általában Márika bejelentései szórakoztattak a vicces megjegyzéseivel, akkor mindig kicsit derültebben tudtam fogadni az embereket. Viszont az általam felismert követ megjelenése semmi jóval nem kecsegtetett, mikor Boskó felvezette hozzám.      – Freistädtler Jenő lovag, tiszteletére a báró úrnak – állt meg a követ az ág...