Buda, 1900. májusA sötét ruhába öltözött alak, akinek tekintete mindig fürkésző volt, abban a pillanatban az ablakon kívüli tájat szemlélte. Utastársa nem merte megzavarni az elmerengésben. Mereven bámulta a sápadt arcot, ami akkor nem utalt arra, hogy az elmúlt napokban kevesebbet evett volna a megszokottól. Egy enyhén hullámos hajtincs a homlokába szökött, a szemlélő leányzó akaratlanul is kinyújtotta a kezét, hogy a gondolataiba merült férfi haját kisöpörje az arcából.
– Valami van az arcomon? – pislantott a lány felé a férfi, aki ijedten vette le szemét az ablakról.
– Csak egy hajtincs a homlokán – hebegte a fiatal hölgy.
– Valóban – ismerte el a férfi, ellenőrizve az üvegen a megfigyelést.
– Minden rendben van? – érdeklődött a lány.
– Tudja Mili, minden csak most kezdődik. Azzal, hogy a nővérét megölték, számolni kell avval, talán magát is keresik.
– Ezért kell visszatérnem a fővárosba?
– Ez a legfőbb indokom – biccentett Ambrózy báró. – Viszont még mindig nem értem, mi van az arcomon, ami miatt ilyen alaposan megszemlélte?
– Nem is néztem magát – pirult el Mili.
Richárd felemelte a szemöldökét, jelezve, hogy nem hitt neki.
– Még mindig visszatükröződik az ablak – lesett Richárd az üvegre, amire végül Mili is rátekintett. A kinti sötétség kizárta a külvilágot és csak egymás kíváncsi tekintetét láthatták.
– Gondolhattam volna… – sziszegte Mili.
– Minden tükröződő felületet ki lehet használni, ha valakit megfigyelés alá veszünk – szólalt meg baráti hangnemmel Richárd. – Bármilyen fémfelület tökéletes hozzá, hogy mindig lássuk, mi folyik a hátunk mögött.
– Miért nem lehet szimplán csak hátranézni? – értetlenkedett Mili.
– Látott már pletykálkodó nőtársaságot? – Richárd megvárta, míg Mili rábólint a kérdésre, csak utána folytatta. – Túl feltűnő és magukra irányítják a figyelmet. Viszont, ha nem akarjuk, hogy észrevegyenek minket, kellenek segédeszközök.
Túl feltűnő, és minden percben arra sarkall, hogy rátereljem a figyelmem.
A dolgozószoba magányában fel-le sétálgatott fejét törve Ambrózy báró, mivel napok óta alig aludt, pedig akkor nem volt semmi megoldásra váró ügye. Helyette más tényező okozott számára olyan problémát, ami előtt tehetetlenül állt. Soha nem került abba a szituációba, hogy egy leányzó sorsáról döntsön.
Vacsora után összeültek a szalonban, az ablaknál ülve csendesen szemlélte a beszélgető párost. A dohány füstje megnyugtatta, az ital pedig kissé szórakoztatóvá tette a hangulatot, ami körülölelte a két nő társaságában. A fiatal leányzó teóriáit hallgatva elkezdett bólogatni, amire egyből felfigyeltek a társalgók.
– A báró úr igazat ad a megoldásomat illetően? – érdeklődött Mili, kíváncsian várva Richárd megdorgálását.
– Magam is hasonló következtetésekre jutottam volna, de egy napilapon szereplő, egyszerű szövegből nem könnyű kihámozni az igazságot. A firkászok a valóságnak csak kis részét említik meg a nyomtatványokban, így ennyi információból csak ennyire lehet következtetni. Ha viszont a helyszínt megfigyelnénk, látható lenne, hogy több minden rejlik egy egyszerű bolti lopás mögött is.
– Érdekelnének azok a bizonyos helyszínek – célozgatott Mili nagy reményeket fűzve.
Válasz helyett viszont a férfi eloltotta a cigarettát, és fáradtságot tettetve állt fel az ülőhelyéről.
– Azt hiszem, ideje nyugovóra térnem – közölte a két nővel Richárd, miközben meghajolt távozásra engedélyt kérve. Agáta mama, aki a társaság harmadik tagja volt, csendesen bólintott a kérésre.
A férfi csendesen felsétált a szobájába, viszont az ajtónál megtorpanva hátat fordított.
– Szeretne még valamit Mili? – érdeklődött a vele szemben álló lányt nézve, aki úgy tett, mintha csak a vendégszobában készült volna nyugovóra térni. Richárd letekintett egészen a futószőnyegig, amiből kikövetkeztette, hogy követte a lány, mivel a lábai felé fordultak végig, miközben a kezei nyúltak csak a kilincs felé. A riadt tekintet félreérthető is lehetett volna, de a férfi ilyesmin nem törte a fejét.
Mili pironkodva, gyerekesen rázta a fejét és hebegett egy alig hallható jó éjszakát, miközben berontott a vendégszobába. Richárd felhúzta a szemöldökét, mivel érdekelte, mi miatt somfordált utána a néha már bosszantó leányzó.
Becsukva a szobája ajtaját merengve lépett az íróasztalához. Pár esetnek a papírját, amit legutoljára olvasott, összetette egy kupacba, utána szórakozottan dobolt ujjaival a puha filces borítású asztallapon. Egy gondolat férkőzött a fejébe, hogy nem akarja Milit nyomozásokra és bűnügyi helyszínekre invitálni, viszont szerfelett érdekelte a lány elképzelései.
Az fikció az alábbi könyvekhez kapcsolódik és segítségül volt az íráshoz:
Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei könyvsorozat
Leányrablás Budapesten című könyve.
Leányrablás Budapesten című könyve.