Békebeli fanfiction részletek (Nász és téboly, Szer'usz világ, A Barnum-rejtély nem konkrét folytatás!)

Csakis kedvtelésből, remélhetőleg olyan jeleneteket felsorakoztatva, amik nem lesznek semmire befolyással. Hozzám hasonló Ambrózy rajongóknak, nektek. Főleg azoknak, akik szerették Mili és Richárd párosítását.

A történetrészletek csakis kitalált jelentek, pontosabban a Nász és téboly folytatását képeznék. (Azért feltételes, mert már tervben van valamilyen folytatás, ezzel szerintem egy rajongónak sem írok újat.)

Természetesen, az elveimhez mérten írtam, így semmi, fiatal hölgyek megzabolázására okot adó jelenet nem lesz olvasható benne. (Ezt is kifejtettem egy régebbi blogposztomban.)

Aki nem olvasta még végig a sorozatot…
Az jelenetek nagy része kötődik az utolsó kötethez, többségét még akkor írtam meg, mikor még nem tudtunk semmit a váratlan fordulatról.

Szóval, ne vedd véresen komolyan, dőlj hátra és élvezd azt az idilli századfordulós részleteket, amik eddig legfeljebb csak a képzeletekben jelenhettek meg.

1901. nyár, Pest

Felébredtem. A város már rég feléledt, miközben a fejem a hűs tollpárnára hajtva igyekezett mindent felfogni a környezetből. Míg hónapokkal ezelőtt legfeljebb a fák ágainak mozgása vagy a kellemes madárcsicsergés zökkentett ki az álmomból, most lovak patái verték fel a port az úton, konflisokat húzva maguk után, az emberek százainak pedig mintha a környéken lenne dolga, kiabálásuk zaját már kezdtem megszokni.

Kinyújtóztattam a lábaim, mosollyal arcomon fordultam a másik oldalamra az ágyban. Eszem ágában sem volt még kikászálódni, hiszen jelenleg ennél több dolgom nem igazán akadt. Egyből meghallottam a halk szuszogást magam mellett, és egy nyugodtan alvó arcra szegeztem tekintetem. A nappali fény nincs teljesen kirekesztve a szobából, így az álmában révedező férfi mimikájának minden vonalát szemre tudom vételezni. A dús és hullámos sötét haj késztetésre hajtott, hogy kezeimmel hozzáérjek, de tisztában voltam vele, hogy ezzel nem csak felébresztem a hónapok után végre nyugodtan elszenderedett férjuram, hanem talán még a párnája alá rejtett pisztolyt is rám fogná azon nyomban. Helyette a kezét, ami a párnára hullva pihent meg közöttünk, két kezembe fogva vártam, hogy ő is felébredjen.

Nem telt el pár perc, a mogyoróbarna szemek kíváncsian tekintettek vissza rám.

– Jó reggelt Mili. – mondta ki Richárd álmosságtól rekedt hangon, enyhe mosollyal megfűszerezve.

– Jó reggelt. – mosolyogtam vissza rá, és önkénytelenül is az arcára tettem a kezem.

Ki akartam mászni az ágyból, így a meglepett arcra egy apró csókot adtam, de mielőtt letettem volna a földre a lábam, a csuklóm egy erős marok tartotta satuban. Mikor értetlenül fordítottam a fejem fogva tartóm felé, aki már egészen közel hajolt hozzám, hogy aztán ő lepjen meg egy hasonló csókkal az ajkaimra adva. Talán hónapokkal ezelőtt bele is pirultam volna lányos zavaromban, ha egy férfi ilyen illetlenül közel kerülne hozzám, de ahogyan Renée barátnőm megmondta, Richárd úriember módjára viselkedett házasságunk első percétől fogva.

Mikor visszatértünk a pesti lakásba, a kis komornám, Mári szinte minden reggel sanda tekintettel érkezett a segítségemre, amint Richárd kilépett a hálószobánk küszöbén. Tudtam, hogy ha csak egy szót is említenék neki, egész nap ecsetelné a tapasztalatait olyan dolgokról, amit még a nővéremmel sem voltam hajlandó mostanában megosztani. Bizony, olyan misztériumokat tartottam vissza még a saját testvérem előtt is, amikre tényleg elmondhattam, hogy Richárddal közös titkok.

Most is Mári zökkentett ki az ábrándozásból, akinek fülig ért a szája az utóbbi időben. Viszont nem tudtam teljesen eldönteni, most Richárddal nekünk örül, vagy a mindenes Istivel jutott dűlőre, hogy a boldogságtól nem kezd szárnyakat növesztve repülni.

Kis komornám a frizurakészítésre még mindig nem lehetett megtanítani, de már kora reggel cseverészett, hogy mi várható reggelire, mit látott vagy csak a hallott pletykákról számolt be, miközben sikerült rám varázsolni a ruhát. Richárd felettébb türelmesen megvárt az étkezőasztalnál ülve, hogy közösen reggelizzünk. Ma nem sietett sehova, kialudta magát, így semmi indoka nem volt, hogy komor hangulatú legyen. Már ismertem annyira, hogy ha a számára szükséges dolgokból akár csak egy valamit nem kap meg, garantált, hogy nyúzott arccal találom magam szembe. Néha, ha jó napja van, még egy apró mosolyra is fussa, de az érzelmeit olyan jól leplezi, hogy sokszor csak akkor veszem észre, ha kettesben maradok vele a közös hálószobánkban.

Nem akartam sem megváratni, sem a kávét kihűlve meginni, így önfeledten léptem be az étkezőbe. Richárd egyből felpattant a székéről, hogy illendően kihúzva nekem a széket, hellyel kínáljon.

De ne rohanjunk ennyire előre az időben.

Teltek múltak a hónapok, amiben úgy tűnik, semmi említésre méltó nem történt, azon kívül, hogy gyökeresen megváltozott az életem. A márciusban történt incidens után csillapodni látszódtak a kedélyek. Míg Zsarnay intézkedett, hogy minden kellemetlen nyomot eltüntessen, Richárd pedig mihamarabb orvosok keze alá kerüljön, addig én Márikával igyekeztük összeszedni magunkat. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ijedtem meg.

Aznap este kellemetlenül ismét báró nélkül kellett Agáta mama szeme elé járulnom, aki a megszokott nyugodtságot ábrázoló arccal vette tudomásul a történteket. Végre elárulhattam mindenkinek Kaméleonka igazi kilétét, aki teljesen higgadtan ülve a szalonban várta a fejleményeket. Számomra rengeteg kérdés felmerült még akkor is, ha elviekben most egy darabig nyugtunk lehet. Nem tudtuk, mi legyen Kaméleonkával, azt sem tudtuk, ha visszatér Richárd (mert nagyon is reméltem, hogy visszatér) hogyan fog dönteni az életünkről. Ezen felül ott lebegett a szemem előtt a kérdése, amire már akkor tudtam a választ.

Pár nap múlva haza is tért a fáradt és morc bárónk, akit Agáta mama parancsára, pihenésre ítélve a szobájában levő ágyban kellett még egy kis ideig tartani. Első nap épp nem kötöztem az ágyhoz, második nap már csak halk morgásokkal egybekötve költötte el az ebédjét, a negyedik nap már én untam meg a semmittevést, így be is állítottam hozzá egy kancsó meleg vízzel, hogy mosdótálba öntve a Bogi kutyánál is bozontosabb bárót beretválásra győzzem. Mikor sikerült beretvát és hozzá szappant is találnom, Richárd az ágyból kíváncsi arccal várta a sorsát.

⚜

– Hogyan szedett fel az útról? – kérdeztem Richárdtól az egyik este, a vacsora után.

Nem szólt semmit. Elmosolyodott, ami ritka látvány volt még számomra is. Egyszerűen elém lépett, derékon átkarolt, és a vállára kapott. Ezután elindult velem együtt a szalonból, át a hálószobáig. A briganti arisztokratája még nevetett is hozzá. Csak azért nevetett, mert ő nem látta, hogy a folyosó felőli ajtóban leskelődött Mári, a hátunk mögött. Egek! Holnap reggel a komornám nem fogja a vigyorát letörölni, miközben nekem ki kell találnom, hogy mégis mit láthatott az este. Ilyenkor hol van Isti, hogy lekösse Mári figyelmét?

⚜

Miután a komornám elküldtem, ismét csak ketten maradtunk a férjemmel a szobában. Nem szólt semmit, ő maga is készült az alváshoz, míg én párszor átfésültem a hajam.

– Szeretem magát Richárd. – fogtam meg a kezét, miután a fésülködőasztaltól felálltam.

– Mili, nem lesz semmi baj. – csókolt homlokon Richárd, ami mindig megnyugtatott. Ha baj nem is, de mindig történik valami. Nem kell sok múltbéli eseményt felsorolnom, hogy az elmúlt fél évben mi minden történt velem. Ezek közül is Richárd karja volt az egyik jó dolog, amibe keveredhettem.

– Miért nem mondja ki? Hiszen már a felesége vagyok. – kérleltem a báróm. Egy fáradt sóhajt hallatva végül rászánta magát, hogy megszólaljon.

– Szeretem magát Mili.

– Ez túl erőltetett volt. – vontam le a következtetést, még akkor is, ha Richárd a szemembe mondta.

– Maga kérte. – felelte, éppen nem vállat rándítva. Talán pont ezt akarta elérni. Mintha csak egy kártyapartnere lennék a kaszinóban, aki előtt soha nem akarja felfedni a lapokat.

– Akkor maradjon mufurc. – fontam össze a karjaim magam előtt mérgesen. Barátném figyelmeztetett, hogy vannak dolgok, amikben kicsit sem lehet megváltoztatni a férfiakat. Egy próbát mégis megért nekem.

– Mili, kérem… – továbbra sem vette le a szemeit rólam, a hangja is egyből könyörgőre váltott. Tudja jól, hogy végigsértett. Valójában mindig tudja, mikor bántja meg az embert, de ismerve a természetét, nem lehet rá ezért haragudni… csak egy kis ideig.

– Majd ha fagy. – léptem hátrébb, hogy aztán egy hátra arccal elinduljak az ágy felé, és a takaróm alá bújjak.

– Decemberig akar duzzogni? – lepődött meg Richárd, de igyekezett még most is semmit elárulni az arcával. – Felőlem. – hagyta rám végül, és ő is elhelyezkedett az ágyban.

Az utca zaja is csendesülni hallatszódott, a lámpás sötétbe borult, miközben ignoráltam a tényt, hogy a mellettem fekvő férfi, akinek most csak a hátam mutatom, tekintetével végigpásztáz. Épp annyira kíváncsi, mi jár a fejemben, mint amennyire én kíváncsi vagyok az ő gondolataira. Annyi a különbség, hogy ő valahogy mindig kitalálja, miben mesterkedem, miközben én csak azt tudhatom meg, amibe betekintést enged. Ez néha napján nem csak frusztráló, hanem manipulatív is tud lenni.

– Jól van, nem gondoltam komolyan. – fordultam felé kis idő után. Reméltem, hogy már elnyomta az álom.

– Persze Mili, ha nyomozások alkalmával közölné mindezt, egy ügyet sem göngyölített volna fel. – mormogta álmos hangon Richárd.

– Haragszik rám? – kérdeztem meg tőle, miközben közelebb fészkelődtem hozzá. Mérget veszek rá, hogy nem haragszik rám, mivel kinyújtotta a karját, hogy végül hozzábújva, a mellkasára hajtsam a fejem.

– Mégis miért? – karolt át Richárd, a kézfeje pedig a vállamon pihent.

– Folyton kíváncsiskodom.

– Ha a szakmában akar továbbra is jeleskedni, akkor fontos, hogy kíváncsi maradjon és keresse a válaszokat. – felelte mély és kellemes baritonnal Richárd, amitől megnyugodva merültem mély álomba.

⚜

Richárd

Istenesen szenvedtem. Míg lábadoztam, addig ismét bebizonyította Mili, hogy nem fog nyugton ülni, mint minden valamirevaló házas úrinő, ámbár nem tűnik úgy, mint aki komolyan venné a feleségszerepét.

Fogalmam nincs, mit művelt, fél füllel hallottam meg, hogy a villából meglépett, erre a komornája istenesen leteremtette szegény Istit, aki persze, semmiről nem tehet. Míg ketten összekiabálták a házat, Terka néni is rákezdett a jajveszékelésre, ezzel dugába is dőlt a csend, nyugalom és pihenés.

A mama igyekezett rendet tartani, aminek az lett a következménye, hogy még aznap eltűnt Mári is. Üzentem Rudnaynak, de semmit nem érhettem el. Így csak reménykedek, hogy Mili komornája meg fogja találni a széllelbélelt asszonykám.

Pár napra kapott édesanyám egy levelet, ami enyhe megnyugvásra adott nekem okot, még akkor is, ha a lánykának egészen élénk a fantáziája.

Felépültem, Mili meg előkerült, és mivel már célzott a naplójában arra vonatkozólag, hogy marad is, igyekezem a legtöbb figyelmem az ígéretének betartására szentelni. Nem is reménykedek, hogy nyugton tud maradni, de inkább lógjon a nyakamon, mintsem futkorásszak utána fejvesztve.

Miért tanácsolják egymás között a nők, hogy a kiszemelt férfi fusson utánuk? Miért gondolják a nők, hogy erre nekünk van időnk és türelmünk?

Mikor előkerült, akkor is csak azért keresett fel, hogy közölje, rémesen nézek ki, és a hazakerülésem utáni napokhoz hasonlóan fejmosásban akart részesíteni. Akkor tényleg megijedtem, nem csak azért, mert szó szerint gondolta, hanem azért is, mert ezután beretvát kezében tartva közelített felém, ami fenyegetőbb látványnak bizonyult, mintha fegyvert fogott volna rám. Szerencsémre, nem a torkom akarta elvágni, bár néha elég közel volt ehhez a célhoz, még akkor is, ha elmondása szerint ért az arcszőrzet eltüntetéséhez.

Mindig így kezdődik egy profi, nők által elkövetett gyilkosság. Az életunt feleség meg akar szabadulni a férjétől, így édesgetve felajánlja, hogy megberetválja a férfit. A férfi örül, hogy kiszolgálják, de aztán a penge „véletlenül” megcsúszik és a peches férjnek ennyi volt. Végül hiába ítélik el az asszonyt, valójában az áldozat volt a meggondolatlan, hogy beretvát engedett a nő kezébe és zsugoriságából fakadóan nem bízza inkább férfikézre az arcszőrzet formázását. Megtiltanám, hogy a nők ilyen veszélyes eszközt használjanak.

Most nem vártam meg, inkább magam vonultam félre, hogy rendbe tegyem magam, nem értve, miért fontos neki, hogy mindig fess legyek. Mégis meghajlok az akarata előtt, és kiteszek magamért, addig sem nyaggat bagatell dolgokkal.

Nem elégszer mondogatom magamban, hogy a nőkből minden kitelik… de Miliből… Egyszerűen túltesz mindenen! Főleg, miután ismét színe elé járultam, és megkérdeztem, hogy most már elfogadható-e a megjelenésem, egy gyors pillantással konstatálta, hogy most már szalonképes vagyok. Persze, felmerült a gyanú, hogy vendégeket várunk, vagy házon kívül töltjük az estét, de mikor erre irányuló kérdést vetettem fel, Mili a szalonban levő fotelben ücsörögve kérdezett vissza:

– Kellene? – lesett fel apró mosollyal a szája szélén.

– Akkor miért kellett rendbe szednem magam, ha valójában semmi dolgunk?

– Félő volt, hogy összetévesztik egy kóbor kutyával, így az estét a Bogi kutyával kellett volna kinn töltenie.

– Ne viccelődjön velem Mili. – háborodtam fel még a feltételezésen is. Ráadásul, okot sem adtam rá, hogy így szurkálódjon velem. Belefáradva csóváltam meg a fejem. – A laborban leszek. – közöltem a magában jól szórakozó Milinek, ezután távoztam a szalonból.

Elég rossz tanárnak bizonyulok, hogy még mindig nem tudta elsajátítani a halk settenkedést Mili, mivel most is hallom, hogy követ a laborba, viszont fogalmam nincs, mi a célja.

– Igen Mili? – tettem a kezemet az ajtó kilincsére, de nem nyitottam még ki. Ahogy sejtettem, megleptem, mert alig két lépésre dermedt le előttem.

– Mikor költözünk? – szegezte nekem a kérdést. Igaz, nem sok említést kapott a dolog.

– Rajta vagyok az ügyön, annyit ígérek, a nyarat már Pesten töltjük. – feleltem, végiggondolva a döntésem, ami Mili részéről kielégítő válasz lehetett, mert közelebb lépett hozzám, a kezeit ráhelyezte a vállaimra, hogy pipiskedve elérhesse az arcomat a puha ajkaival. Végül egy kellemes csókot hintve az arcomra lépett hátrébb, ezután kislányos könnyedséggel távozott az emeletre, mintha csak látomás történt volna az elmúlt percben. Bezzeg, ha én lepném meg… csak el ne felejtsem viszonozni.

Kétségem sincs, ha vele kell az életem további részét is leélnem, kicsit sem fogok unatkozni.

Néha annyira abszurd ötletekkel áll elő, amivel minden alkalommal meglep. Előbújik belőle a fiatal lányokra jellemző viselkedés, amihez érthetetlen kérdések, kérések és mondatok társulnak. Egyik pillanatban egy fiatal hölgy, akire egy valamirevaló férfi sem vetne szemet, másik pillanatban pedig szembetalálom magam egy nővel, aki ráadásul már a feleségem és határozottan tudja, mit vár el tőlem. Érdekes feltételei és elvárásai vannak, amik kicsit sem megszokottak a hozzá hasonló sorsú nők esetében. Kér, és nem követelőzik, nem nézi le a személyzetet és mégis határozottan tudja dologra bírni az embereket. Valójában megfogtam az Isten lábát egy ilyen asszonnyal, bár ezt nem merném senki szemére vetni, félve, hogy ha megtudja az a makacs Milike, képes lenne megváltozni, aminek cseppet sem örülnék. Kicsit zavar, hogy próbálkozik rávenni az udvarlásra, még akkor is, ha jól tudja, nem vagyok a szavak embere. Persze, dicséreteket és bókokat kap, de mintha észre sem venné, hogy mennyire értékelem és tisztelem.

Mikor fogja belőlem kiszedni az őszinte érzelmeim? Már kiszedte belőlem… a születésnapján. Erről viszont ő sem beszélne senkinek, mit súgtam meg neki aznap.

Az fikció az alábbi könyvhöz kapcsolódik és segítségül volt az íráshoz:

Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei könyvsorozat Nász és téboly című kötete