Pest, 1901. március 5-6.
A harmadik nap Milivel gyorsabban eljött, mint a tavasz. Feszélyezve és titkolózva lépdeltünk még a saját lakásunkban is, mert jelenleg senki nem tudta rajtunk kívül, mi is a tényleges helyzet. Bosszantott a tudat, hogy nem találom a keresett illetőt, pedig már Tarján Vilmost is erősen belekevertem, hogy forgassa fel nekem a várost, azért az emberért, akitől választ kaphatunk.
Az előző két nap káosza mellett nemhogy aludni, pihenni sem volt lehetőségem, miközben nem kerülte el a figyelmem Mili aggódó tekintete, ahányszor csak kiléptem éjszaka a hálószobából, magára hagyva hitvesem. Magát a tényt, hogy Mili a feleségem, nem tudom hova tenni, mert képtelen vagyok elfogadni a helyzetet. Már az első, közösen töltött este elmondtam a véleményem, tudom, hogy Wâr mit várhat, de nem szerzem meg neki azt az örömöt, hogy tönkretegyem Mili életét és elképzeléseit. Már így is eléggé belerángattam ebbe a kényszerbe, de el kell ismernem, jól állja a kihívásokat.
Úgy véltem, van olyan érett, hogy felfogja a döntésem, viszont meglepett, mikor vacsora után, késő este, még távozásom előtt szóba állt velem. Valójában, azon csodálkoztam, hogy nem előző este hozakodott elő, miután a nővére, Emma bogarat ültetett a fejébe. Tegnap is gondterhelten beletörődve engedtem Milit és Márit útjára, tegyék azt, amit szeretnének.
Türelmetlenül vártam, hogy távozhassak a közös szobánkból, szinte menekülve, mikor elém lépett Mili, a nevemen szólítva. Két, puha és meleg kezeibe rejtette a tenyerem, maradásra bírva. Együttérzéssel fordulva felé kérdeztem rá, mi gyötri ennyire, ami miatt tekintetében szorongást véltem felfedezni. Napközben egy határozott, makacs és erős akaratú nőt láttam ténykedni, de este mintegy kivetkőzve magából, félelem, riadtság és szótlanság lepte meg. Egyedül a hálószoba volt az a helyiség, ahol nem félt kimutatni aggályaihoz fűződő érzelmeit.
Halkan megkérdezte, hogy tényleg nem gondoltam-e meg magamat, én ragaszkodóan ráztam a fejem, elutasítva még a gondolatot is, hogy egy helyiségben maradjak vele éjszaka. Már pár perc is eltelt, miután hallottam az egyik távolabbi helység ajtajának becsukódását, tudva, hogy nemsokára nyugovóra térhetek a nappaliban levő kanapén. Viszont a kezeim Mili nem eresztette el.
– A felesége vagyok, megtehetné, hogy… – akadékoskodott továbbra is, villámokat szóró szemeivel.
– Értse meg Mili, nem tehetem meg! – emeltem fel a hangom hitetlenkedve, hogy pont Mili néz ki belőlem olyan viselkedést, ami kicsit sem illik egy úriemberhez.
Ingerülten léptem elé, mikor pedig megéreztem, hogy nem akar menekülni, nagy sóhajjal, belefáradva az örökös vitába, érintettem a homlokom össze az övével.
– Olyan, mint egy törékeny virág. – szólaltam meg ismét halkan, higgadt hangnemben, lesütve szemeim, kerülve Milivel a szemkontaktust. – Mint egy fehér, kerti rózsa – magyarázom. – Eltiporhatnám, de tudom, hogy a rózsa tüskéi megsértenének. Ahogyan a bátyám is megmenti a növényeit, úgy én sem akarom leszakajtani a virágot, mert felér annak pusztulásával – simítottam végig tenyerem az arcán, folytatva a monológom. – Inkább, szépen, gyökerestül átültetem, hogy tovább virágozzon, mert nem akarom, hogy elhervadjon. Szeretném, ha élne, illatozna és ragyogna, hogy később, akár szárba szökkenve új hajtásokat hozhasson.
– A rózsa nyári virág Richárd. – suttogta szégyenlős pírral arcán Mili.
– Téved kedves, az én rózsám nem olyan, ami az első fagyra lehullajtja a szirmait – mosolyodtam el egy pillanatra, a fejem meg épp csak annyira mozdítottam meg, hogy arcon csókoljam.
– Miért nem marad? – kérdezte Mili elkeseredett hangon.
– Mindennek eljön az ideje. – mormogtam halkan, eszembe jutva, hogy hova is indultam. – Először elkapjuk a fenyegetőnk, azután…
– Azután? – csillant meg a lány szeme.
– Semmi Mili. – köszörültem meg a torkom, miközben kiegyenesedve eltávolodtam tőle. Elszégyelltem magam ajtóra szegezett tekintettel, már csak azért is, mert eddig is kitartóan elutasítottam mindennemű közeledését az előttem ácsorgó lánynak, sőt megmondtam, hogy amint vége ennek az ügynek, elválnak útjaink. A szemem sarkából látom Mili tehetetlenségét, felemelte mindkét kezét, felkészülve a támadásra, viszont gyorsan meggondolva magát ejtette le a karjait, megadva magát a kívánságomnak. Talán újra kellene azt a válást gondolnom?
Mili hátat fordított nekem, valószínű a sírás fojtogatta, miközben határozottan az ajtó elé léptem és már a kezem is a kilincsre tettem.
Ha még egyszer sírva fog álomba szenderülni, akkor nem érdemlem meg, hogy a férje legyek.
Elengedtem a kilincset, halkan mögé léptem, kicsit sem érdekelve, hogy mindketten egy szál neglizsében vagyunk, kezem a vállára tettem. Mili egyből összerezzent. Megvártam, míg lassan megfordult, mielőtt kérdezősködni kezdett volna ajkaira csókot leheltem.
– Jó éjszakát Mili. – felelem, nem várva választ, egyből távoztam a nappaliba.
Már attól megfájdult a hátam, ha csak ránéztem a kényelmetlen kanapéra. Nagyot sóhajtva léptem közelebb az ülőalkalmatosság felé, de akaratlanul is a hálószoba felé pillantottam.
Nem akarom illúziókba kergetni.
Ötöt ütött a nappaliban levő óra, aminek éles csengése felriasztott. Miután a klasszikus ingával ellátott állóóra, ami a nappali díszéül is szolgált, jelezte pontos idejét, a hirtelen csendbe visszaállt a nyugtató hang, amit a mutatók mozgásának kattanása okozott. Az ablakok felé néztem, de a nagy sötétség még mindig uralta az égboltot. Tudtam, hogy a nap nem sieti el ébredését, de számomra javasolt, hogy elgémberedett végtagjaim kinyújtóztatva mozgásra bírjam. Alig maradt egy órám, hogy összeszedjem magam, mielőtt a ház személyzete elkezdi a napot és véletlenül reám bukkannának a nappaliban, ahol, ilyen időtájban, semmi keresni valóm nem lett volna.
A takaró, amit sikerült előkerítenem elég vékony volt a hálószobában levő meleg paplanokhoz képest, de ez nem volt olyan zavaró, mint amikor alóla a lábamat kidugtam. Sebesen léptem bele a törökpapucsba, ami melegen védelmezte lábamat a lehűlt nappali viszontagságaitól.
Visszasurrantam a hálószobába, a jól megolajazott zár és zsanérok csak megkönnyítették a dolgom. Először a mosdótálhoz léptem, hideg vizet öntve a kancsóból, lehető leggyorsabban és halkan felfrissítettem az arcom. Két nappal ezelőtt szinte semmit nem aludtam, széken ülve strázsáltam, tegnap annyira megszunnyadtam a kanapén, hogy csak akkor riadtam fel, mikor a konyha ajtaja becsapódott, jelezve, hogy már ébren vannak. A puha törölköző érintése alatt is éreztem a borostát, de jelenleg a fáradtág győzött az arcszőrzet eltüntetése felett.
Hátat fordítottam, hogy az ágy felé tekintsek, megnyugtatva magam, Mili mélyen alszik. Tegnapi kapkodásomban felébresztettem, ami kisebb bosszúság volt, mintha lebuktam volna a komornája előtt, hogy a hálószobán kívül töltöm az éjszakát.
Tudtam, hét előtt nem zargat senki minket, lámpát nem akartam gyújtani, így tehetetlenül ültem le az íróasztalhoz. Irigyelve néztem az ágyra, a meleg takaróra, a puha párnára… Hol pihenhetnék nyugodtan?
Türelmetlenül álltam fel, párszor megtettem oda-vissza az utat az íróasztal és a fésülködőasztal között, figyelve minden lépésemre, hogy ne zargassam fel az alvó lányt. Mire kitaláltam, hol tudnék aludni, akaratlanul is az ágy azon része előtt álltam meg, ami üresen tátongva várt rám. Amennyire csábított, annyira ellenkezett az agyam az elhatározástól.
Tegnap elalvás előtt túl sok időt fordítottam azon gondolatokra, ami a házasságom és Milihez köthető. Elsőre teljesen jó ötlet volt, hogy segítsen nekem. Viszont ő még mindig úgy véli, nem veszem komolyan. Pedig ha tudná, mi járt a fejemben, mikor úgy döntöttem, hogy a polgári esküvő legyen az elképzeléseim szerint… Mikor az anyakönyv fölé hajolva hitelesítette házasságunkat, akaratlanul is eszembe jutott, ami aznap történt, pontosan öt hónappal előtte, aláírva a vendégkönyvet a Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda meglátogatásakor. Most már kétségem nincs, nem Milit vinném jelen helyzetben egy gyógykúrára, hanem magát a fenyegetőnket.
Számomra fontosabb volt a gyémántokkal körbevett, rubinköves, arany gyűrűt Mili ujjára húzni, mint a fenyegetőnk által megkövetelt teljes templomi ceremónia. Mivel édesanyám ráadta áldását, nem féltem, hogy rosszul döntöttem. Mielőtt kényszeres visszavonulásom elkezdtem volna az Országos Kaszinóban, a mama megajándékozott a gyűrűvel, mint családi örökséggel, felfogtam a helyzet komolyságát. Vívódott bennem a kötelezettség és a szabad akarat, de az elmúlt nap után úgy gondoltam, ki kell szorult helyzetünkből hozni a legjobbakat.
Amúgy is, úgy kellett tettetnem, mint aki tényleg az ágyban töltötte az éjszakát, a takarót felhajtottam. Amint az ágyban elhelyezkedtem, fejemet a puha nagypárnára hajtottam, megszűnt a nyugtalanságom.
Megmozdult Mili, oldaláról a hátára fordulva révedezett álmában. Kiengedett sötétbarna haja szétterülve hevert a lány párnáján, de csak a napfényben mutatkozó vöröses tincsek közé keveredett kéz, és a gyűrűsujjon levő gyűrűk sziluettje bontakozott ki a hajnali szürkeségben.
Legszívesebben magamhoz ölelném, homlokon csókolnám és…
Megtehetném minden nap, ha megtarthatnám. Tudom, ha komolyan kérném, talán igent mondana. Képes lenne még egyszer igent mondani, miután már eldöntetett kettőnk státusza?
Hatot ütött a nappaliban levő óra, ezzel is ráeszmélve, hogy jó ideje más sem foglalkoztatott, csak a mellettem mélyen alvó Mili egyenletes lélegzetvétele. Képtelen vagyok levenni a szememet a kisimult arcról, a hullámos tincsekről, amik nap közben szigorú kontyba tekerve díszítik Mili fejét, és amit óvva takarnak el a társadalmi elvárások kalap alá.
Belátom, nem az lelkesíti fel a férfiak gondolatát, hogy láthatják a kiszemelt nő bokáját szoknyájának ránca alól kivillantva, vagy meglesni a túl mélyen dekoltált estélyi ruhák kebeltitkait, hanem a bonyolult frizurákba rendezett hajzuhatag kiengedett állapotban való megfigyelése, amit egy nő csak az arra érdemes férfinak enged megtekintésre.
Hihetetlen változás a tegnap este keserűségei után egy édes álom, ahogyan mosolyra húzva piciny ajkait fekszik mellettem, nem fogva fel, hogy nincs egyedül, itt vagyok mellette és igyekszem megvédeni minden lehetséges bajtól.
Nem fél. Mili talán tényleg nem tart semmitől, viszont én már tudom, mivel állunk szemben. Nem értem, miért jut el valaki ilyen gaztettre, meg nem is értem, hogyan lehetséges, hogy pont ő… Mili még nem tudja, kit keres. Én pedig keresem azt, akit nem kellene keresnem, mert az elmúlt években úgy véltem, tudom, hol van. Tévedtem?
Azért kellett elvennem Milit, mert a fenyegetőnk úgy véli, boldoggá tesz engem ezzel? Ravasz, aljas, ezzel együtt értelmetlen… Viszont, ha Mili nem tudta, mit érzek iránta, akkor honnan tudná pont Ő?
Mili nem tudja, még mindig nem lát a fejembe, így nem is érti, mi zajlik le bennem. Igaz, sokat lógott a nyakamon, néha már bosszantóan is sokat, de az észjárása, az ötletei, a merész tettei, vagy a heves vitái felpezsdítik a vérem, hogy cselekedjek, reagáljak és álljak a sarkamra, különben a fejemre nő és minden szilárd elképzelésem fékezhetetlenül romba dönti.
Mili a hátáról ismét az oldalára fordult, párnája köré fonva karjait, nem eszmélve fel társaságomra. Milyen lenne minden reggel erre a látványra ébredni? Tudom a választ, de egy úriember nem gondol ilyesmire, pláne nem vallaná be még saját magának sem, különben a nyugodtan szundikáló feleségem nem áll jót magáért.
Ahogyan felém fordult, túlságosan is közel került hozzám, pedig emlékezetem szerint az elmúlt órában meg sem mozdultam. Vagyis, de, elgémberedett már a nyakam, így oldalamra feküdve várakoztam… Hogyan lehet ennyire meleg ez a takaró, miért van ennyire illetlenül közel hozzám Mili és mégis, mikor szándékozik felkelni?
Kinyitva szemeit, első pislogással a félelem, másodjára a felismerés szikrája csillant mogyoróbarna, meleg tekintetében, ezt követve egy halovány mosoly fakasztotta derűre a lelkem. Akaratlanul is kinyújtottam felé a kezem, hogy az arcába hullott kósza tincset félresöpörjem a látvány útjából.
– Mégiscsak beszökött Richárd? – nyújtózkodott Mili, teljesen kipihenve magát.
– Ne képzeljen bele leányregényekre hajazó gondolatokat a jelenlétembe Mili.
– Ennyire kényelmetlen volt az a kanapé, ami miatt kora reggel máris morcossággal ébreszti fel feleségét? – Mili hangjából a szurkálódás cinikus hangját véltem felfedezni, ami kicsit sem volt ínyemre.
– Kétségtelen, nem a legkényelmesebb bútor alvásra. – sóhajtottam fel fáradtan. –
– Ami azt illeti, férjuram is szépeket álmodhatott volna, ha…
– Már megbeszéltük ezerszer Mili – vágtam Mili szavába illetlenül. – Nem vagyok hajlandó, még akkor sem, ha maga a fenyegetőnk parancsolta volna meg.
– Most mégis itt van az ágyunkban. – emlékeztetett Mili.
– Korábban ébredtem fel. – vallottam be, mellőzve a tényt, milyen gondolatok nem hagytak pihenni.
– Többet kellene aludnia Richárd. – közölte megfeddve Mili.
– Szeretnék, de tudja Mili, sok dolog van, ami miatt nem vagyok képes lehunyni a szemeim. Félre ne értse, nem az ügyek, azok még elalvás előtt körvonalazódnak, így nem adnak számomra álmatlan éjszakákat, viszont a múlt sötét jelenetei… – Be sem kellett fejeznem a mondatom, máris láttam a szemében, hogy az agya dolgozik, minden lehetséges változatot végigjárva igyekszik rájönni azokra a dolgokra, amiket még magam előtt is elzárva titkolok. – Ne törje rajtuk a fejét Mili, inkább készülődjünk a reggelihez, nemsokára a komornája is be fog kopogni, hogy felébredtünk-e.
Nem telt el negyed óra, a sejtéseim igazolására Mári lelkesen kopogott az ajtón, miután Mili kiszólt neki, hogy beléphet, tudtam, hogy ideje az ágyból távozni. Nem zavarta jelenlétem a két nőt, de igyekeztem gyorsan összeszedni magam, hogy amint távoztam, Mili is nyugodtan felöltözzön és Mári segítségével szalonképessé tegye magát a mai napra.
Mint egy megérdemelt fogásként, asztalhoz ülve a lehető legbőségesebb reggelivel álltunk szemben. Kétségtelenül, édesanyám jól döntött a szakácsnőt illetően, Terka néni pedig elárulhatta a kedvenc ételeink, mert a kávé, pirítós mellett az angol reggeli minden élvezeti hozzávalója megtalálható volt a tányéromon. Jó volt látnom, hogy Mili sem ódzkodik a testesebb reggelitől, bár előtte látványosan kevesebb húsféleség került villára. Míg a két tükörtojás el nem fogyott, nem is kérdezett rá, mit terveztem a mai napra. Ellenben, türelmesen megvárta, míg a sonka, véres hurka és a paradicsom létezésének minden nyomát el nem tüntettem.
– Elmegyek a Kaszinóba. – közöltem elhatározásom feleségemnek. – A könyvtár sarkába az urak szinte soha nem teszi be a lábukat, talán ott képes leszek pihenni. Addig ön Mili, komornájával tegyen belátása szerint és foglalja el magát feleséghez illően.
– Ahogy gondolja Richárd, keresem továbbra is a női tettesek albumában azt a nőt. – felelte Mili lelkesen.
– Kérem, ne keseredjen el, ha mégsem találja meg köztük a nőt, hiszen köztudottan erősen hiányos a rendőrségi lista… – emlékeztettem Mili, sejtve, hogy csalódni fog, ha nem talál semmi nyomot.
– Érdemes végignézni, sosem lehet tudni, hogy olyannal állunk szemben, akit már fülön csíptek. – mosolygott továbbra is rám. Túlságosan lelkes, nem tudom eltántorítani a gondolatait.
Beletörődve döntésébe hagytam komornájával magára, elindultam a bejárati ajtó felé, mikor Mili megszólított. Hátra fordultam érdeklődően, miközben Boskó felsegítette rám a kabátom. Mili elvette a komornyiktól a kalapom és a botom, hogy ő maga adhassa át nekem.
– Viszontlátásra báró úr, vacsorára várom haza.
– Igyekszem hamar visszatérni. – ígértem Milinek, átvéve a védelmező sétabotom, ami már mindkettőnk életét többször is megsegítette. Tudtam, hogy társaság lévén nem fog különösebb búcsúzkodásba fogni, így megemelve kalapom felé és a mögötte ácsorgó Márinak, lassan távoztam a lakásból.
Az fikció az alábbi könyvhöz kapcsolódik és segítségül volt az íráshoz:
Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei könyvsorozat Nász és téboly című kötete
[Kép:google]