Kedves István bátyám!
Az utóbbi időben nem volt alkalmam tollat ragadni, de itt az idő, hogy meséljek, mert bizony, van miről.
Tudom, régen írtam levelet, most is csak egy lélegzetvételnyi időm engedi meg ezt a testvéri kötelességet. Holnap utazok Triesztbe, még akkor is, ha ma este alaposan ellátták a bajom, saját figyelmetlenségem következtében. Talán úgy lesz a tiszta sor, ha megírom, mi vezetett el egészen odáig, hogy már a bőröm is vásárra vittem, hogy másokon segítsek. Természetesen élek és virulok, bagatell dolog pár ökölcsapás miatt megtántorodnom, főleg, ha jó nyomon járok.
Több mint fél éve betoppant az életembe (inkább fejestül belezuhant) az a marosvásárhelyi leány, Emília, aki rendületlenül keresi a nővérét. Ez talán életem első meglepetése, hogy egy nő nem igényli a férfi segítséget, és önnön fejével akarja kideríteni a családját körüllengő igazságot.
Édesanyánk bizalmát hamar elnyerte, itt töltött ideje alatt sok közös programon vesznek részt, ami jó hatással van mind a mama, mind a villa lakóira.
Elsőre elveszett léleknek tűnt, akit már az is sokkolt, hogy kicsinyes rokona jobblétre szenderült, bár ez sem tántorította el, hogy a nővére után kutasson.
Hiába írnám le bosszantó kishölgynek, mert Milit nehezebb leráznom magamról, mint a Bogi kutyát. Mégis be kell látnom, néha jól jön segítségül a különleges észjárása. Az utóbbi hónapokban elkezdtem tanítgatni, remélve, hogy segítségemre lesz a nyomozásokban, mivel páratlan ésszel rendelkezik. (Még ha ez nem sok nőről mondható el, de Mili már bizonyította, hogy érdekli a detektív munka.)
Na, de a modora! Ha mérges, elfog a rettegés, tartva, hogy a legféltettebb titkaim is kiszedi belőlem. Nem holmi finom virágszál, mint amivel minden nap találkozol, Mili az ördöggel is képes lenne vitázni. Azt hinné az ember, hogy több gondoskodást és törődést igényel, mint a nevelgetett növényeid, de kellemesen csalódtam, hogy nem várja el női jogokkal a lovagias udvariaskodást. Viszont akkor is ugyanígy határoz, ha tényleg férfiakra kellene hagyni a feladatot.
Hallottál már te olyan botrányos viselkedésről, hogy egy leány beleszóljon a férfiak dolgába? Elvárja, hogy hölgyként kezeljem, viszont sok jelzőt aggathatnék rá kicsit sem nőies jellemére, csak azt nem, hogy hölgyként viselkedne. Persze, úriember lévén nem nevetem ki, de apja sem lehetek a félárva teremtésnek, hogy megregulázzam nőhöz nem illő attitűdjeit.
Nem tud semmit a titkomról, de ha rajtam múlik, soha nem is fogja megtudni, hogyan veszítettem el a karom. Tudom, hogy sok figyelmet szentel rá Mili, mégsem akaródzok beszélni róla. Akkor sem, ha sejtem, hogy elfogadná a történteket. Nem szánakozva tekint rám, nem sajnál, és nem zavarja a karom hiánya, ami megnyugvással tölt el.
Kíváncsinak kíváncsi, de más, fontosabb ügyekkel le lehet kötni a figyelemét, hála a nyughatatlan természetének, ami ha kicsit sem változik a jövőben, garantált, hogy idő előtti őszülésre kárhozat engem.
Megvallva, féltem az igazságtól, hiszen oly fiatal, ártatlan lelkű leány, akinek nem szabadna gondolkodnia egy megtört szívű férfi gondjain. Bátran követ veszélyes mezsgyéken engem, emiatt félek helyette minden lépés alkalmával, tartva attól, hogy romlatlan szíve sötétségbe borul mellettem. Tudom, hogy nem túl pozitív hozzáállás, hiszen mi van, ha ellenkező rejtélyeket tartogat a jövő, és Mili fog kihúzni a mélyből?
Bármelyik verzió is fog bekövetkezni, pedig én nem hiszek a végzetben, annyi biztos, nem fogom magára hagyni, történjék bármi. Még akkor sem, ha az életem múlik rajta, mint a mai napon.
Minden percem az előttem álló ügynek szentelem, ha időm lesz rá, ígérem, írok minél hamarabb. Remélem, te és a családod jó egészségnek örvend, innen is üdvözlöm kedves feleséged és a gyermekeid.
Szeretettel:
Richárd
Pest, 1900. október 13.
Az fikció az alábbi könyvhöz kapcsolódik és segítségül volt az íráshoz:
Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei könyvsorozat
A Rudnay-gyilkosságok című kötete