Békebeli fanfiction részlet #10 (A Rudnay-gyilkosságok, Beretva és tőr előzmény, Richárd tükörtörténete)

Buda, 1900. szeptember 24.

– Felőlem aztán jöhet maga, a Monarchia császára Pestre, akkor sem érdekel ez a hajcihő! – dohogtam fel-alá sétálva a laborban, miután megkaptam a cikornyás meghívókat a mai napon megérkezett perzsa sah tiszteletére rendezett eseményekre.

Viszont, mielőtt az egyik erre kinevezett fiókba elrejtettem volna a borítékokat, Mili a semmiből elém teremve érdeklődött a küldemények tartalmáról. Gondolkodás nélkül válaszoltam őszintén, mikre vagyok hivatalos, láttam az arcán a sápadtságot, miközben a szemei érdeklődőn csillogtak. Tudtam, hogy Hangay kisasszonyt minden esemény hirtelen gyermekké varázsolja, mint aki várja az egész napos jó tettei után a cukorkáját. Nem mondhatom, hogy Mili rossz fát tett volna a tűzre, vagy csintalankodott volna, mégis hidegvérrel közöltem vele, hogy nem nézzük meg egyik programot sem.

Visszagondolva, naiv voltam, talán hazudnom kellett volna a meghívók tartalmáról, mert a vacsora során váratlan támadással álltam szemben. Bizony, Mili nem félt használni az összes harci eszközét, ellenem bevetve a nehéztüzérséget édesanyám személyében, egyenesen az étkezőasztal fölött.

Számítottam rá, hogy este behívat magához az anyám, ha már Mili volt kedves megemlíteni, milyen eseményekre is vagyunk hivatalosak. Benyitva a szalonba, már vártak engem és kérték, hogy indokoljam meg döntésemet, miért is töltjük az estét itthon, miközben szórakozhatnánk is.

– Az ilyen alkalmakon talpnyalók, törleszkedők, pénzt és kitüntetést vágyók tülekszenek egymás hegyén-hátán, azt remélve, hogy nekik is pottyant valamit a mesésen gazdag perzsa uralkodó. A mi családunkhoz, anyám, ez a viselkedés cseppet sem volna méltó, hát ne kérjen tőlem ilyet! – fakadtam ki a sok faggatózás után.

Édesanyám a lehető legszebben kérlelt, végül nagy nehezen az operaházi díszelőadások megtekintésében egyeztünk meg, hogy elviszem őket.

Buda, 1900. szeptember 25.

Reggel az étkezőasztalnál folytatódott a szervezkedés, így édesanyámmal a hintó bérlés okából kifolyólag voltak nézeteltéréseink, végül, délelőtt béreltem egy négyfogatos hintót és a mama kifejezett kérésére rápingáltattam a családi címert.

Ekkora pénzpazarlást! Nem vagyok zsugori alak, főleg nem a családommal szemben, de vannak dolgok, amik nemcsak, hogy feleslegesek, hanem egyfajta magamutogatással járnak. Talán, csak azt nem szeretem, ha holmi családfa miatt beskatulyázzák az embert. Mikor fogják az emberek megítélni a másikat az elért eredményeik által és nem holmi, születési előjogok határozzák meg, milyen emberek vagyunk?

Persze, édesanyámnak az esti program nem volt elég, elkérve tőlem a meghívókat, eldöntötte, hogy a Hungária Szállóban fogunk megjelenni, a perzsa sah tiszteletére készülő ebéden. Hevesen tiltakoztam, semmi szín alatt nem vagyok hajlandó megjelenni… Elhallgattatott szavak nélkül, mondta, hogy menjünk és beszéljük meg a dolgozószobában, de ő előtte felment az emeletre. Mikor ismét kettesben voltunk a mamával, bátorítóan és terveket szőve fejében elém lépett.

– Legalább Mili kedvére tegyél egy kicsit, ráfér egy kis társasági élet. – kérlelt anyám a lehető legkönyörületesebb hangnemben. – Nem zárhatod örökre a villába.

– Én nem is… – rökönyödtem meg a hirtelen ért vádtól.

– Hirtelenjében azt sem tudod, mit kezdj vele, de az nem járja, hogy nem foglalkozol vele. – folytatta tovább a rágalmakat, meg sem várva, hogy érveljek.

– Foglalkozok vele! – szóltam közbe illetlenül másodjára is a mondandójába.

– Itt az ideje. – bólintott édesanyám, ezzel befejezve okítását. – Főleg, hogy a lányommá fogadtam.

Elkészülődtem a hosszúra nyúló naphoz, türelmesen várva, hogy anyámmal és Milivel elindulhassunk Pestre. Cseppet sem voltunk késében, hallottam, hogy az úton kinn áll már a fogat. Alig telt el pár perc Mili megérkezett a földszintre.

Az orgonalila ruha minden báját kiemelte az előttem álló hölgynek… Finom vonalvezetés, bőrszínhez illő árnyalat, ami még a hajhoz is passzol. Még a selyemsállal elfedett kecses nyak és hófehér vállak vonala sem volt képes elrejteni előlem a gondolatot, hogy bizony, egy nő áll előttem. A ruha tökéletes: sejtet, de nem mutat meg semmit. Nem tudom, mennyi vagyonba került, de ezért a látványért szerfelett adakoztam volna bármennyit. Inkább Milin egy mesés ruha, mint egy címer a bérhintón… Apropó, hintó!

– Hosszú órák óta várok magára! – morranok rá akaratlanul. –  A bérhintó, ha csak a ház előtt áll is, attól még pénzbe kerül. – sürgettem meg a lépcső előtt megfagyott Milit, aki gyermeki daccal reám nézve, az arcán ismét régi önmagára ismertem. Pedig nem volt okom ráförmedni. Legalább addig is leplezve zavarodottságom, nem gondolok sem a lila fodros virágokra, sem a széles öv igényes mintáira, ami körbeölelte Mili karcsú derekát.

Ami engem igazán megdöbbentett, hogy egyik nőszemély sem számolt be nekem erről az estélyi ruháról. A többi manipuláció, amivel az elmúlt hetekben szembetaláltam magam, azokhoz nézve egy röpke csekélység volt.

Az előadássokkal különösebb bajom nem akadt, de nyugodtan nézni a színdarabokat már nem volt egyszerű, mert mindenkit jobban lekötött a sah minden rezdülése. Szinte el is feledtem, valójában miért is járnak színházba az arisztokraták.

A kíváncsiskodó személyek az utcán sokkal jobban zavartak, miközben nem vettem le a szememet Miliről, aki ámulva figyelte az eseményeket, mind a hintóból, mind az Operaház előtt várakozva. Mivel illetlen magatartást nem tanúsított, így nem volt szükséges megszólalnom.

Persze, az ő figyelmét is lekötötte a díszpáholy vendége, de amit látott, az neki sem csalt mosolyt az arcára. Nem tudom, épp mi járhatott a fejében, de arról meg voltam győződve, semmi kellemes ábránd nem jutott eszébe. Végigpásztázta a nézőteret, valószínű, hasonló konklúzióra juthattunk, amiért jogosan vagyok ellene ezeknek az eseményeknek.

A nők igyekeznek túlszárnyalni riválisaikat olyan ruhakölteményekkel, amiket a férjeik fizettek ki, egész nap cicomázták magukat egy két órás műsor kedvéért, ahol nem a művelődés, inkább a pletyka és a magamutogatás volt a fő cél.

Édesanyámmal is összenéztem pár pillanat erejéig. Ő nem csak azt tudta, mivel jár az, ha megjelenünk, hanem arról is van tudomása, rólunk milyen pletykákat fognak összehordani azok, akik nem ismernek minket igazán.

Hazatérve, elfogyasztva az utolsó pohár likőrt és rágyújtva egy szigaretlire, végül közöltem az egybegyűlt családtagokkal, hogy nem vagyok hajlandó többet beszélni a mai napon történtekről és nem veszek tudomást a sah jelenlétéről. A két velem szemben ülő nő megértően bólintott, végül távoztam a szobámba, ahol elnyomott az álom, még nem tudva, mit tartogat számomra a holnapi nap.

Az fikció az alábbi könyvhöz kapcsolódik és segítségül volt az íráshoz:

Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei könyvsorozat

A Rudnay gyilkosságok és a Beretva és tőr című kötete

[Kép:google]