Békebeli fanfiction részlet #11 (Nász és téboly, Szer'usz világ, A Barnum-rejtély fiktív folytatás, Richárd)

Buda, Ambrózy villa, 1901. augusztus 

– Az a sunyi alak a Tabánban bujkál… – morogtam bosszúsan, követve a laborszobában levő szőnyeg futómintáját a lábaimmal, belemélyülve egy piti lopási esetbe. A tettes két napja meglépett, miután egy pesti üzletből lopott, miközben hallottam hírét, hogy a közelben mászkál. Nem szokásom lopási esetekkel foglalkozni, most viszont valamiért Rudnay megkért, hogy járjak utána az ügynek.

– Ezek szerint bármikor belefuthatunk. – hallottam meg a széken ücsörgő Mili biztatását, miközben a szemlébe pillantva rájöttem, hogy kettőnk közül melyikünk a lelkesebb. Már tegnap megfordult a fejemben, talán nem is én lettem megbízva a feladattal.

– Nem hiszem, hogy önként a környékre merészkedne, hiszen nem villákat rabol ki. – jegyeztem meg, annyi időre megtorpanva, míg az asztalról el nem vettem egy szál szigaretlit, és meggyújtottam.

– Mégis, mekkora esély van rá, hogy valaki egy női divatszalont fosszon ki? – érdeklődött Mili kíváncsi tekintettel az arcán.

– Azt állítja Mili, hogy nőt keresünk? – döbbentem le, most az egyszer elkerülte a figyelmem ez az apró tény. Konkrétan meg is ijedtem, hogy jobban figyelt Mili a hallottakra, amiket Béla bátyám közzé tett nekünk.

– Ha már nőnemű a tolvaj, máris megfutamodik Richárd. – csengett Mili hangja cinizmussal telve. Miközben a drága feleségem ajkai mosolyra húzódtak, ösztönösen elhúztam a számat és nem a dohány kesernyés utóíze miatt.

– Amúgy is csak egy nyavalyás lopás, nem foglalkozok ilyen bagatell dolgokkal… – mentegetőzök teljesen feleslegesen, jól tudva, hogy Milit ez kicsit sem hatja meg. Túlságosan is jól ismer.

– Szóval, csak azért nem fogja most azonnal magát és megy el a Tabánba felkeresni az illetőt, mert a marchecoló illető nő?

– Kikérem magamnak ezt a sértegetést! – kiáltottam fel háborgón.

– Pedig még mindig itt van.

Ingerülten eloltottam a szigaretlit, nagy levegőt véve közelítettem a nyugodt tartással ülő Mili felé, aki úgy tűnik, nem fél a kirohanásaimtól. Egyenesen elé álltam, és csak épp annyira hajoltam le, hogy a szemébe nézzek.

– Mondja Mili, kedves, magának mindig szükséges kötekednie?

– Végre figyel rám Richárd. – sütötte le Mili váratlanul a szemeit. Miért közölte ezt velem, arról halovány elképzelésem sincs. Eddig is figyeltem rá!

Belül forrongva léptem el a bosszantó nőszemély elől, hátat fordítva az íróasztal felé közelítettem, hogy még egy szál szigaretlire rágyújtsak. Meghallottam, hogy Mili megmozdult és felállt a székről, de mire észbe kaptam, előttem állt, eltorlaszolva az utat az asztaltól.

– Most azonnal elmegy a Tabánba, és utána érdeklődik a nőnek. – utasított komoly hangvétellel Mili.

– Nem megyek holmi tolvajok után! – feleltem dühödten, és a szigaretli doboza felé nyúltam, de Mili sejtette, mit akarok és mérges arccal lelökte az asztal széléről a dobozt.

– Eleget füstölög nélküle is Richárd. – váltott hangnemet Mili azon nyomban, jól tudva, hogy az édesgető hangja az eddigiektől eltérő érzelmeket vált ki belőlem.

– Igazán? Na és mégis ki miatt? – vettem a lapot, hátha sikerült elterelnem Mili figyelmét, és elfelejt engem elűzni a saját otthonomból. Ha választhatok, hogy ki után futok a nap további részében, inkább a feleségemnek kellene menekülőre fognia.

Egy lépést tett hátra, mikor észbe kapott, hogy saját magát szorította sarokba azzal, hogy beállt az asztal elé. Egy nagy lépéssel még közelebb álltam, átkaroltam Milit, aki erre egyből a karjait a nyakam köré fonta.

– Miért kell kihoznod a sodromból? – suttogtam Milinek, nem törődve holmi magázással. Már régóta nem vagyunk olyan viszonyban, hogy ne legyek vele szemben személyeskedő. Nem vártam választ, nem feddtem meg, nem jegyeztem meg, hogy engeszteljen ki, helyette még közelebb húztam magamhoz, hogy az ajkaival békítsen ki.

Milyen titok lapul azokban a puha ajkakban, aminek érintésére képes vagyok mindent feladni és mindent megadni az ajkak tulajdonosának? Úgy érzem, mintha minden csókkal egy csatát vesztenék Mili ellen, miközben elhiteti velem, hogy az eufórikus érzet megkapása után akár az egész világ az enyém lehet. Bár, minek az egész világ, ha itt van nekem Mili?

Mikor nagy nehezen elszakadtam a forró csókok adásából, mintha egy szemvillantásra Mili száján egy apró, győzelemittas mosoly futott volna át. Felocsúdva léptem hátrébb, mintha most követtem volna el valami szentségtörést.

– Nos, Richárd, elfeledkezett valamiről. – szólalt meg Mili, összeszedve a maradék józanságát.

– Igen, valószínű, hogy elfeledkeztem pár dologról. – törtem a fejem, hogy mire céloz a kipirult arcú feleségem. Önelégülten indult meg az ajtó irányába, magamra hagyva válaszok nélkül.

– Akkor elindul a Tabánba, megkeresni a tolvajt? – kérdezte meg az ajtót kinyitva Mili, nem hervadó mosollyal az arcán.

– Tudja Mili, hova fogok indulni? – emelte meg a hangom figyelmeztetően. – Előre szólok, hogy oda maga is velem fog jönni és elérem, hogy elfeledje az eszement ötletét, hogy a Tabánba küldözgessen, mint valami csomagot.

A kijelentésemre először finoman összeráncolta Mili a homlokát, de valamit csak megértett, mivel megcsillant a szeme, miközben rám nézett.

– Ha készen áll, hogy megvalósítsa a tervét, tudja, hol talál báró úr. – bólintott Mili, ezzel távozott a laborszobából.

Már indultam volna utána, de valami a cipőm alatt megzörrent. A doboz szigaretliről teljesen megfeledkeztem. Mormogva szedtem fel a földről, hogy az asztalra dobjam a széttaposott dobozt. Komolyan az eszem veszi el ez a nőszemély… Ha utána megyek, melyikünk fogja az ügyet hamarabb elfelejteni?

Az fikció az alábbi könyvhöz kapcsolódik és segítségül volt az íráshoz:

Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei könyvsorozat Nász és téboly című kötete

[kép:google]