A kicsi csikó kíváncsian lépdelt a palánkhoz, ahol már a birtok gazdája büszkén mutatta körbe az egybegyűlt társaságnak. Felcsillant a szeme a fejlődésben levő ló láttára. Egyből az édesapjához szaladt, könyörögve, hogy lovagolhasson rajta.Az édesapja türelmesen magyarázta, hogy a csikó még nem ülhető meg, de ez nem keserítette el, gondolkodás nélkül rámutatott a nagyobbik lóra, ami szabadon volt az ügetőn.
– Nem hiszem, hogy Blaskovich bátyád megengedné, hogy az ő kincsét bárki meglovagolhatja – jegyezte meg a férfi.
– Kincsemet? – lepődött meg a hallottakon a ló gazdája.
– Ha Kincsem úgy akarja, egy kört tehetünk vele – szólalt meg az egyedülő nő a társaságból, aki kinyújtotta a kezét felé.
A ló elfogadónak bizonyult, ő pedig elégedetten ülte meg a híres kancát.
– Derék huszár lesz ebből a gyerekből… – hallotta meg az összegyűlt társaságból, de lekötötte a magas lovon való lovaglás. Ettől függetlenül tovább hallgatózott.
– Ha nem is katonai pályára lép, akkor is sokra fogja vinni. – jósolta meg Festetich gróf.
– Második fiú, milyen pályát választhatna? – vetette fel a kérdést az édesapja, nem véve le a szemét róla.
– Talán bevezetnéd a politikába? – érdeklődött Sztáray János gróf a tanai arisztokratára tekintve, jól tudva, hogy a báró mennyire belemélyült a politikai életbe.
– Csak ha érdeklődne a szakma iránt. Bár magam szeretném, ha a jogi pályát választaná.
– A lovakkal úgy tűnik, nem lesz problémája, bármit is válasszon életcélnak.
– Ahogyan a nőkkel sem – mosolyodott el Blaskovich Miklós. – Karolina kisasszony le sem veszi a szemét a fiúról, és lesi minden kívánságát.
– El fog jönni az idő, mikor ő fogja egy nő kívánságait lesni – felelte büszkén Ambrózy Lajos báró.
– Igaza van, édesapám – felelte halkan Richárd, mire kinyitotta a szemeit.
A szobában levő félhomály megzavarta, de tudta, hogy nem a hidegtől reszket. Kellett egy kis idő, mire feleszmélt, hogy egy gyerekkori eseményt álmodott újra, amikor Tápiószentmártonra látogatott el apjával. Viszont nem volt ideje ezen töprengeni, mivel azonnal eszébe jutott a pár nappal ezelőtt látottak.
Az előző két nap az édesanyja látogatta meg, de a fülében csak Mili hangja csengett, ahogyan felolvasta az újságot, amiből pár hírfoszlányra valami oknál fogva emlékezett is. Hiába kérdezősködött, választ nem kapott arra, hogy miért vitte el Detrich a feleségét a szobából.
Nem tudom mit tettél Mili, de ha Detrich miatt egy hajszálad is görbül, megkeserüli az a mélabús ökör, hogy…
– …Ha pediglen a biru-boru elharapódzik… – hallatszódott be a folyosóról a suttogó és alkudozó hang, amit nem értett meg Richárd.
– Akkor nekünk szer’usz világ! – hallotta meg Márika hangját, kizökkentve a gondolataiból.
A két betolakodó vendége kiiszkolt a szobából, de Richárd higgadtabban dőlt a párnára, tudva, hogy Tarján Vilmos és Mück Mári mindent el fog követni, hogy Mili kikerülhessen a fogságból. Nem fejezhette be a mondandóját, így remélte, hogy nem kell könyörögni az édesanyja közbejárásáért. Talán ő az egyedüli nő, aki sikeresen be tud férkőzni a férfiak menedékhelyére.
Az édesanyja a látogatási idő kezdetén érkezett meg. Türelmesen megvárta, míg helyet foglalt vele szemben, csak utána szólalt meg vádló hangnemmel.
– Miért titkolózott?
– Ezek szerint kapott híreket – felelte higgadtan Agáta mama.
– De hiszen Miliről van szó! – fakadt ki Richárd, teljesen egészségesnek tűnő hanggal és vehemenciával.
– Az ön felépülését semmiben sem befolyásolja az, hogy épp hol van a felesége.
– Pedig meggyőződésem, hogy mivel a férje vagyok, mellettem a helye – makacskodott Ambrózy báró.
– Tudja, hogy nem vagyok olyan éles nyelvű, mint Mili, így nem tudok erre csípős cáfolatot felhozni. Viszont jól tudjuk, hogy megvan a jelenléte nélkül is.
– Talán el tetszett felejteni azt a helyzetet, hogy Milike már priuszos? A végén helyette engem tesznek hűvösre, mert nem tudom semmivel kihozni a fogdából.
– Ezt bízza rám és a kis komornára – csitította az aggodalmaskodó Richárdot Agáta mama, akinek elég volt egy szempillantás, hogy a nyughatatlan férfit ágyban marasztalja.
– Egy grófnő és egy komorna fogja megmenteni a feleségem? Hát hol maradt még bennem bármi büszkeség és önérzet?
– Lássa be, az utolsó kis esetük után senki nem várja el öntől, hogy játssza a hős lovagot. A büszkesége ettől nem szenved csorbát, mivel évekkel ezelőtt azt állította, hogy a bal karjával együtt elveszítette.
– Touché! – sóhajtott fel Richárd.
– Szóval mégiscsak maradt még egy kevéske – mosolygott elismerően Agáta mama.
– Édesapám annak idején mondogatta, ne hagyjam, hogy a nők vigyenek a sírba, de úgy tűnik, én sem kerülöm el ezt a sorsot, ahogy a férfiak java része.
– Tudna talán szebb végzetet a nők oltalmán kívül?
– Sok mindent láttam már, de a szép elmúlás ritka, mint Tabánban a jó szándékú fehérszemély. A kedves mama viszont megint terel arról a kínos helyzetről, hogy miként szabadul ki Mili.
– Ennyire hiányzik a jelenléte?
– Nem mondom, bosszantó tud lenni, mikor nem hagyja pihenni sem az embert, de jobb szeretném biztonságban tudni. Inkább legyen a sarkamban és tudjak minden lépéséről, mintsem aggódjak, éppen kinek készül kikaparni a szemét, mit fog Detrich fejéhez vágni és az esetből kit fog hazakeríteni. Még a végén hazatérve hoz magával egy cselédet, vagy a régit fogja fülön csípni…
– Ami szintén nem hátrány, mivel az új otthonuk erős hiányosságokat mutat, nem csak a lakók tekintetében.
– Gondolja, hogy majd Mili képes lesz bárónőként viselkedni?
– Fiam, már most úgy viselkedik, de amikben hiányt szenvedett eddig, azt kis csiszolással tökéletesre formálhatunk.
– Kérem, ne formálja át teljesen, hiszen szükségét látom a nyomozásokhoz. Nem tudnám elviselni, ha mostantól esténként hímezgetéssel töltené el az idejét és napközben a barátnőjével vásárolgatna, ahogyan az úri dámáknak szokásuk, unalmuk elűzése céljából.
– Olyannak ismer engem Richárd, aki hasonló úri időtöltésekre nevelné a menyét? De ne aggódjon, van annyira makacs Mili, hogy bizonyos dolgokat nem lehet belőle kinevelni, és sejtem, hogy ezek azok a jellembeli tulajdonságok, amik erősítik az odaadó érzelmeit a leányzó iránt.
Pár hónappal később:Ambrózy báró elégedetten ült az íróasztalánál, úgy vélve, visszakerült minden a régi kerékvágásba. Az elégedettsége teljesen elcsitította a belső hangot, ami olyan gyakran figyelmezteti a közelgő problémákra. Ezért sem fogott gyanút, mikor a kelekótya Márika betoppant hozzá.
– Ne tessék háborogni, csak pár vaskos kötetért fordultunk be… – kéredzkedett be a komorna, a mögötte strázsáló Boskóval. – Na, maga most fogja magát, arról a polcról lepakolja a sok tudományt, ott, ni, és átcepeli a szalonba – utasította Márika a birkatürelmű inast.
Ambrózy báró nem fogta kérőre a lányt, de nem tudta mire vélni, hogy a német nyelvű irodalom és lexikonok halmaza kinek a szükségére kellene.
Eltelt egy kis idő, mígnem kiabálás zaja csapta meg a fülét. Összeráncolt szemöldökkel és értetlenséggel az arcán indult meg a szalon irányába, de mikor belépett, egyből megbánta, hogy nem állította meg a szélkelep komornát. Boskó értetlenül toporgott az asztalka mellett, miközben Mári a szőnyegen egyik kezével a lábát, a másikkal dobásra szánva egy vaskos lexikont szorongatott. Mindeközben Isti, az Ambrózy villa mindenese is megjelent, aki akaratlanul is a perpatvar közepébe csöppent.
– Hogyaragyaverjedarabokra, maga nagy melák, ha még egyszer a közelemben ténykedik, biz’ isten szer'usz világ lesz minden édes szentjének!
Ambrózy báró megkövülten nézte a jelenetet, miközben nem tudta eldönteni, hogy a két férfit mentse ki Mári karmaiból, vagy a lexikont.
– Megint megrándult a lába? – érdeklődött Mili, aki a báró után érkezett a helyiségbe.
– Megint? – lesett feleségére értetlenül és gyanúsan Ambrózy báró.
– Ugyan, csak egy küldönc látta a múltkori esetet… – mentegetőzött Mili.
– Múltkor?
– Az Isti miért került ide? – kerülve a válaszadást Mili.
– Valószínű, hogy édesanyám küldte, de majd ha kiszabadul a komornánk haragja alól, elárulja – Ambrózy báró bosszúsan legyintett és morogva visszasietett a dolgozószobába.
Az időzése jónak bizonyult, mivel ekkor a szakácsnő is előkerült, a tőle megszokott óbégatással és siralmakkal egybekötött fohászokkal, kezében a már egyszer bevált ecetesüveggel.
– Halljam, milyen vircsaft folyt itt, míg távol voltam? – kérte számon Milit, mikor a dolgozószoba nyugalmába visszavonultak. Mili válaszadás helyett megsimította Richárd gondterhelt homlokát, amit félbeszakított a lakás csengőjének hangja.
– Mikor lesz már végre nyugalma az embernek a saját házában? – fakadt ki Ambrózy báró.
– Ha nyugalma lenne, akkor hamar beleunna az életébe, és még kénytelenek lennénk folyton szórakoztatni – felelte Mili nyugtató mosolyt kísérve.
Sietve érkeztek meg a bejárati ajtóhoz, ahol már a rendbe szedett Boskó nyitott ajtót a látogatónak. Isti a szalonban marasztalta az indulatba került Márit, így az Ambrózy házaspár teljes mértékben az ajtóban türelmetlenül toporgó Rudnayra koncentrált.
– Látom, nem épp a legjobbkor érkeztem, de halaszthatatlan az eset…
– Induljunk! – adta ki az utasítást Richárd, akire már feladta Boskó a kabátot és kezébe nyomta a keménykalapot az ezüstfejű sétabottal. Ambrózy báró azonnal feleségére tekintett.
– Mili, maga is jön, nem hagyom itthon a ház népével, különben arra fogok visszatérni, hogy a komornánk a Tabánban kószál, cselédünk megint nem lesz, és magát pedig a fogdából kell kihoznom.
– Csak el ne feledkezzen az Istiről, mert valószínű fontos dolog miatt loholt Pestre – emlékeztette Mili Richárdot, miközben Boskó rásegítette a tavaszi kabátkát.
– Majd Márika kiszedi belőle, ha pedig a leány most ágyhoz lesz kötve, minden bizonnyal még itt fogjuk találni este is a mindenesünk.
Az fikció az alábbi könyvekhez kapcsolódik és segítségül volt az íráshoz:
Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei könyvsorozat Nász és téboly, illetve a Szer'usz világ című kötete és Szélesi Sándor Kincsem című könyve.
Ezen felül külön köszönet egy molyos Ambrózy rajongónak, Zsofirnak, aki továbbgöngyölítette a még nem lezárt történetet:
https://ambrozybaroeseteifanfiction.blogspot.com/2019/09/bekebeli-fanfiction-reszletek-21-agata.html